Ökölvívás: a 48 éves Földönkívüli ismét győzött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 08:40
null
Bernard Hopkins a bevonuláskor – a hóhérjelmez helyett zöld álarcban
Az IBF félnehézsúlyú világbajnoka, az immár Földönkívüli becenéven ringbe lépő 48 éves Bernard Hopkins (54–6–2, 32 K. O.–T. K. O.) egyhangú pontozással győzött Atalntic Cityben a német színekben versenyző iraki-örmény Karo Murat (25–2–1, 15) ellen.

Hopkins lecserélte a becenevét, már nem Hóhérként, hanem Földönkívüliként lépett szorítóba Atlantic Cityben, méghozzá az új névhez illő zöld álarcban. A rá jellemző határozott bunyó azonban változatlan maradt.

Az amerikai ezúttal is zártan védekezett, amiből pontos kontratámadásokat indított az IBF szervezet által kötelezően meghatározott kihívó, az iraki-örmény, de német színekben versenyző Karo Murat ellen.

Murat sokat szabálytalankodott, egyszer a földre is birkózta ellenfelét, a 7. menetben pedig a sokadik állj utáni ütéséért meg is intették. Hopkinst azonban nem zökkentette ki az ellenfél stílusa – számára sem ismeretlen a másik kizökkentésére, a bunyó tördelésére alapozó, szabálytalanságoktól sem visszariadó harcmodor –, rendre pontosan találgatott és folyamatosan nyerte a meneteket.

Szorongat a Földönkívüli (Fotó: Action Images)
Szorongat a Földönkívüli (Fotó: Action Images)

Kiütni ugyan nem tudta Muratot, így továbbra is a kilenc évvel ezelőtti, Oscar De La Hoya elleni összecsapása az utolsó kiütéses sikere a korábbi Hóhérnak. A meccset azonban nagyon simán behúzta Hopkins (119:108, 119:109, 117:110 – egyhangú pontozással), és ismét alátámasztotta azt a szakértői vélekedést, hogy félnehézsúlyban a Hopkins-féle kicsit takarékos, de nagyon eredményes kontrabunyóval akár még évekig érvényesülni lehet félnehézsúlyban.

A 48 éves klasszis tehát hű volt új becenevéhez, hiszen valóban földönkívüli teljesítménynek tűnik, hogy ennyi idősen is ennyire meghatározó tud lenni súlycsoportjában, de ha így folytatja, akkor hamarosan ismét nevet változtathat – Halhatatlanra.

Egy tiszta Hopkins-találat a sok közül – ez a kép az egész meccset jól összefoglalja (Fotó: Action Images)
Egy tiszta Hopkins-találat a sok közül – ez a kép az egész meccset jól összefoglalja (Fotó: Action Images)

Összefoglaló

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
9 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53
Ezek is érdekelhetik