Ökölvívás: Jó ellenfelet hoztak Pacquiaónak - Márquez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.28. 12:44
Múlt héten szombaton – az amerikai Brandon Rios felett aratott győzelemmel – csaknem egy év szünet után tért vissza a szorítóba a Juan Manuel Márqueztől elszenvedett K. O.-vereség után Manny Pacquiao. Nagy ellenlábasa szerint utóbbinak jól sikerült ellenfelet választani.

„Nagyon fontos volt, hogy Manny Pacquiao jó formát mutasson, ezért hoztak neki egy ilyen ellenfelet, mint Rios, aki ellen meggyőző tudott lenni – mondta Márquez. – Úgy gondolom, Bob Arum remek munkát végez Pacquiao ellenfélválasztásaival kapcsolatban, de fontos lesz majd látni, a keményebb kihívásokra hogy reagál Manny, és a nehezebb ellenfelekkel mit kezd majd a kiütéses vereség hatására. Brandon Riosnak esélye sem volt keményen eltalálni őt, szóval még mindig nem tudhatjuk, Manny Pacquiao mennyire épült fel mentálisan a kiütésből. Manny olyan bokszolóval, aki gyors, ésszel bokszol és jó kontrás, nem igazán tud mit kezdeni. Brandon Rios viszont nem is gyors és ringintelligenciája sincsen. Ő egy nyers verekedő, zakatol előre és üt, mint a gép. Ha pedig lassú vagy, akkor már veszítettél is Pacquiao ellen.”Márquez. – Úgy gondolom, Bob Arum remek munkát végez Pacquiao ellenfélválasztásaival kapcsolatban, de fontos lesz majd látni, a keményebb kihívásokra hogy reagál Manny, és a nehezebb ellenfelekkel mit kezd majd a kiütéses vereség hatására. Brandon Riosnak esélye sem volt keményen eltalálni őt, szóval még mindig nem tudhatjuk, Manny Pacquiao mennyire épült fel mentálisan a kiütésből. Manny olyan bokszolóval, aki gyors, ésszel bokszol és jó kontrás, nem igazán tud mit kezdeni. Brandon Rios viszont nem is gyors és ringintelligenciája sincsen. Ő egy nyers verekedő, zakatol előre és üt, mint a gép. Ha pedig lassú vagy, akkor már veszítettél is Pacquiao ellen.”

Márquez egyébként megerősítette, hogy nem akar újra Pacquiaóval bokszolni, akivel korábban már négyszer megmérkőzött.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
7 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik