Ökölvívás: a Klicskók és Tyson edzőjével készül David Price

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.27. 11:53
Alig két hónappal az után, hogy megkezdte a közös munkát a profi ökölvívó David Price és Adam Booth, máris külön váltak az útjaik. A szakítás ellenére Price nem maradt edző nélkül, hiszen a legendás Tommy Brooks vette szárnyai alá a liverpooli óriást.

„Már vártam, hogy megkeressen egy olyan bokszoló, akivel újra a csúcsra juthatunk. A nehézsúly egyre izgalmasabb, hiszen a feltörekvő nemzedék szépen menetel előre. A szigetország hatalmas tehetségeket rejteget és Davidnek megvan minden adottsága ahhoz, hogy a nehézsúly uralkodója lehessen” – nyilatkozta Brooks.Brooks.

Tommy Brooks olyan kiválóságokkal dolgozott együtt, mint Evander Holyfield, a Klicsko fivérek, vagy éppen Mike Tyson.

Mint ismeretes: Price idén két alkalommal is megsemmisítő vereséget szenvedett a veterán Tony Thompsontól, és karrierje újjáépítése céljából lecserélte a körülötte dolgozó szakmai stábot. Angol lapértesülések szerint most új kenyéradója, a Sauerland Promotions nyomására volt kénytelen változtatni, ugyanis a promóciós cég nem nézte jó szemmel, hogy Adam Booth tölti be a menedzser és az edző szerepét is.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
1 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
18 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik