Ökölvívás: Brandon Rios megbukott a doppingteszten

Vágólapra másolva!
2013.12.13. 21:38
A novemberi, Manny Pacquiao ellen elszenvedett egyoldalú vereségét követően pozitív doppingtesztet produkált Brandon Rios ökölvívó. A közvetlenül a mérkőzés után leadott vizeletmintában a methylexanamine (DMAA) nevű, a sportban leginkább a súlycsökkentésre használt tiltott készítmény nyomait mutatták ki.

Riosnál korábban több alkalommal is gondot jelentett az előírt súly hozása, többek között 2012 áprilisában, Mike Alvarado ellen képtelen volt a könnyűsúly hatarain belül mérlegelni, ezért már a mérkőzés előtt elveszítette a világbajnoki címét.

„Valamit találtak a vizeletében a mérkőzés után. A WADA jelentette a dolgot a kínai szövetségnek rögtön az esetet követően. Ezt megelőzőleg nem volt gondja a tesztekkel. Nem szteroidról van szó, valószínűleg valami a súly hozáshoz szükséges kiegészítő volt” – nyilatkozott a történtekről Bob Arum.

A WADA tájékoztatása szerint Manny Pacquiao minden teszteredménye rendben volt.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58
Ezek is érdekelhetik