Boksz: horrorba illő sérülés után Brähmer-címvédés - fotó, videó

Vágólapra másolva!
2014.04.06. 11:51
null
Maccarinelli jobb szeme teljesen lezárult
A szombat esti rostocki Sauerland-gálán első ízben tette kockára tavaly december közepén begyűjtött Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú reguláris világbajnoki címét Jürgen Brähmer. A német bunyósra ezúttal a korábbi cirkálósúlyú világelső, a walesi Enzo Maccarinelli várt, akinek ugyan jól cseng a neve a szakmában, de már bőven túl van a fénykorán. A meccs végül Brähmer technikai K.O.-győzelmével ért véget.

A találkozót nem túl meglepően a címvédő kezdte agresszívabban, és a heves ütésváltások közepette nem csak az irányítást ragadta magához, de – kihívójával együtt – meg is sérült a jobb szemén. Az gyorsan kiderült, hogy Maccarinelli járt rosszabbul, ugyanis míg Brähmer szemöldökét el tudták látni, addig a walesi öklöző szeme gyakorlatilag teljesen lezárult a vérömlenytől.

A folytatásban Brähmer igyekezett folyamatos nyomás alatt tartani riválisát, akinek egyre rosszabbul nézett ki a sérülése, de sokak meglepetésére és megrökönyödésére a ringorvos többszöri vizsgálat után sem javasolta a vezetőbírónak a mérkőzés beszüntetését. Az összecsapást végül Maccarinelli sarka adta fel az 5. menetet követő szünetben, így Brähmer technikai K.O.-győzelemmel tarthatta meg koronáját.

www.profiboksz.hu

Maccarinelliék feladják (23.00-tól)

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
11 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik