Ökölvívás: rutinos grúzzal kezdi profi karrierjét Szellő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 17:15
Az amatőrként olimpiai ötödik helyezett Szellő Imre jövő pénteken, a Ferobox Event szentesi gáláján hatmenetes mérkőzéssel debütál a profik táborában, ellenfele a rutinos grúz Paata Berikasvili (17–16–1, 6 K.O.-T.K.O.) lesz.

„Majd a mérkőzés után tudok róla igazából beszélni, hogyan sikerült a felkészülésem – árulta el Szellő. – Az biztos, hogy elvégeztem a megfelelő terhelést: délelőttönként futottam, délután pedig a szakmai feladatokat végeztem. Bízom benne, hogy jól sikerül a premier. Azért szerintem olyan nagyon nem lesz más, mint a félprofi meccseim. Persze: nem ugyanaz a környezet, ráadásul Magyarországon lépek a kötelek közé, élő tévéközvetítés keretében, de azért eget verő különbségek nem lesznek.”

A gálán Bedák Zsolt a WBO Eb-, míg Nagy Lajos Márk a WBO ifjúsági címét próbálja megvédeni. Ezen kívül szorítóba lép még a WBO-ranglista tizedik helyezettje, Kelemen Balázs, valamint a nagyváltósúlyú magyar bajnok Kovács Attila, a két ifjú kecskeméti titán, Baranyi Richárd és Laki Róbert mellett. Természetesen nem marad ki a programból a helyi kedvenc, Nagy „Lütyő” Imre sem.

Az eseményt az M1 élőben közvetíti 22 órától.

profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
5 órája

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
8 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik