Profi boksz: a 40 éves ausztrál elvette Felix Sturm vb-övét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.01. 08:15
Némi meglepetésre az első címvédő mérkőzésén máris elveszítette az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) középsúlyú  világbajnoki övét a német Felix Sturm (39–4–2, 18).


A 35 éves német Felix Sturm azzal a Sam Solimannal (42–11, 17) csapott össze szombat este Krefeldben, akivel tavaly februárban egyszer már megmérkőzött. Akkor első körben az ausztrál bunyós győzött pontozással, de később Soliman doppingvétsége miatt megsemmisítették az eredményt (no contest).
A 35 éves német Felix Sturm azzal a Sam Solimannal (42–11, 17) csapott össze szombat este Krefeldben, akivel tavaly februárban egyszer már megmérkőzött. Akkor első körben az ausztrál bunyós győzött pontozással, de később Soliman doppingvétsége miatt megsemmisítették az eredményt (no contest).

A mai találkozó szoros nyitó menetekkel kezdődött, és a kihívó számára nem indult túl szerencsésen, ugyanis Eddie Cotton vezetőbíró három alkalommal is figyelmeztette Solimant különféle szabálytalanságok miatt. Az ötödik menettől úgy tűnt, eredményes lehet Soliman magas munkatempója, és a beszámolók szerint Sturm egészen a 9. felvonásig nem is talált ellenszert riválisa erőszakos taktikájára.

A küzdelmes találkozót végül a pontozók döntötték el 12 menetet követően, és a 118:110, 117:111, 118:110 arányú egyhangú pontozás a 40 éves Solimannak kedvezett, aki sikerét követően első ízben csatolhatta a derekára nagy szervezet világbajnoki övét.

McDonnell derekára került a WBA harmatsúlyú öve

A londoni profigálán került terítéke a WBA betöltetlen harmatsúlyú – reguláris – világbajnoki címe. A Kameda Koki által hátrahagyott övért a korábbi IBF-bajnok Jamie McDonnell, valamint a thai Tabtimdaeng Na Rachawat csaphatott össze. A mérkőzés folyamán végig a hazai pályán bokszoló McDonnell akarata érvényesült, és végül a 10. menetben, technikai K.O.-val állította meg riválisát.

Joshua 83 másodperc alatt győzött


A papírformának megfelelően nagyon gyorsan, mindössze 83 másodperc alatt megsemmisítette aktuális riválisát a 2012-es olimpiai aranyérmes Anthony Joshua. A remek felépítésű brit reménység szombat este a londoni Wembley Stadionban mérte össze az erejét a veterán Matt Legg-gel, aki ugyan bátran kezdett, de alig másfél perc után kénytelen volt kapitulálni. Új rekordja: 6 mérkőzés, 6 győzelem (mindegyik K.O., vagy T.K.O.), 0 vereség, 0 döntetlen. A 24 éves Joshuára a hírek szerint legközelebb már a rutinos Matt Skelton várhat.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
3 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
20 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik