Ökölvívás: felébresztették a kómából a 30 kilót fogyó oroszt

Vágólapra másolva!
2015.06.26. 10:49
Német lapinformációk szerint felébresztették a mesterséges kómából Gyenyisz Bojcovot, aki még május elején került kórházba. Az orosz ökölvívóra súlyos fej- és kézsérülésekkel találtak rá egy berlini metróalagútban.

Bár a baleset körülményei máig tisztázatlanok, a rendőrség akkori tájékoztatása szerint nem találtak bizonyítékot az idegenkezűségre. Az orvosok tájékoztatása szerint Bojcov önállóan lélegzik, minimális reakciókra képes, de gyakorlatilag sem mozogni, sem beszélni nem tud, és a közel héthetes kóma során harminc kilót veszített a súlyából. Állapota továbbra is életveszélyes, az eddigi két koponyaműtét után hamarosan harmadszorra is megműtik.

A több mint tíz éve Németországban élő 29 éves orosz bokszoló a nehézsúly egyik legnagyobb ígéretének számított, de őt is érzékenyen érintette az Universum Box Promotion megszűnése, ami a teljesítményén is meglátszott. Nemrég a korábbi rivális Sauerland-istállóhoz szerződött, itt vívta utolsó mérkőzését idén márciusban.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
6 órája

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Már nincs ágyhoz kötve Michael Schumacher – sajtóhír

F1
2026.01.27. 11:07

Síeléskor érdemes észben tartani a lavinaveszélyt

Csupasport
2026.01.20. 16:57

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kiengedték a kórházból Anthony Joshuát

Ökölvívás
2026.01.01. 19:19
Ezek is érdekelhetik