NS Hosszabbítás: Balzsay Károly és a WBO-001

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 22:51
null
Balzsay Károly mostanra a legmagasabb hazai szinten edzősködik (Fotó: Hegedüs Gábor)
Szombaton ismét nyolcoldalas Hosszabbítás melléklettel jelenik meg a Nemzeti Sport.



Kerek az élete Balzsay Károlynak, aki négy éve, 33. életévében a Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnokaként vonult vissza – miután korábban a Bokszvilágszervezetnél (WBO) is volt a földkerekség legjobbja. Súlyos és ijesztő betegségen esett át, mostanra a legmagasabb hazai szinten edzősködik (tanítványa, Harcsa Zoltán az egyetlen riói kvótás ökölvívónk), televíziós műsort vezet, és két tündéri kislány édesapjaként már csak a kocsija rendszáma, a WBO-001 emlékezteti nap mint nap arra, hogy egykor az öklétől rettegtek az ellenfelek.

– Gratulálok, így fest, aki körül minden rendben van.
– Mondhatjuk, igen. Hiszen előre tervezhető körülöttem minden, a tanítványom kijutott az olimpiára, egészséges vagyok, és persze ott van mögöttem egy csodálatos család is.

– Nem volt ez mindig így.
– Bizony, ráadásul nem is olyan régen, hiszen öt-hat évvel ezelőtt még ezerrel profiskodtam, a család jött-ment, állandó szaladgálásban voltunk. Aztán hazajöttünk, beálltunk a KSI-be dolgozni gyerekekkel, ami óriási élmény volt, ez indított el az edzői pályán, rengeteget tanultam, napról napra, egyik versenyről a másikra. Fantasztikus volt.

A Balzsay Károllyal készült interjúnkat teljes terjedelmében elolvashatja a Nemzeti Sport szombati, új köntösben megjelenő Hosszabbítás mellékletében!

És még olvashat arról, hogy...
Thomas Doll miként lett 38 évesen a Hamburger SV felnőttcsapatának vezető edzője, s miként vitte Bundesliga-együttesét Bajnokok Ligája-indulásig
Tokaji Viktor miért döntött a visszavonulás mellett, s jégkorongozóként töltött 33 évéből mire a legbüszkébb, mire kevésbé
Verebes Krisztina miért ír könyvet legendás futballedző édesapjáról, akinek szerinte legalább tíz évet elvettek az életéből
Vastag Tamás

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
6 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
22 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 18:07
Ezek is érdekelhetik