Boksz: a felfüggesztett Tyson Fury májusban visszatérne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.07. 10:42
Májusban visszatérhet a ringbe Tyson Fury korábbi nehézsúlyú profi világbajnok, aki tavaly októberben mondott le a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) övéről.

A brit öklöző 2015 novemberében nagy szenzációt keltve legyőzte Vladimir Klicskót, és elhódította címeit, ám ezután mentális problémákkal küzdött, s kétszer is lemondta a visszavágót. Később kiderült, hogy egy ellenőrzés során kokaint találtak a mintájában, a brit profi bokszért felelős szervezet (BBBC) pedig – aznap, amikor lemondott címeiről – felfüggesztette versenyzési jogát.

Fury tavaly ősszel egy interjúban vallotta be, hogy mániás depresszióval küzd, ezért fogyaszt alkoholt és kábítószert, ugyanakkor – állítása szerint – teljesítményfokozót sosem használt.

A 28 éves sportoló kedden Twitter-oldalára váratlanul azt írta ki, hogy május 13-án ismét bokszol. Mint jelezte: ellenfele még nem ismert, részletekkel pedig később szolgál. A meccsel kapcsolatban ugyanakkor nem is feltétlenül az ellenfél és a helyszín a legnagyobb kérdés, ugyanis Fury felfüggesztése jelenleg is érvényben van, ráadásul még doppingügye sem zárult le. A bokszoló 2015 februárjában adott mintájában nandrolon nyomaira bukkantak, s az ezzel kapcsolatos eljárás még nem ért véget.

Legfrissebb hírek

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
Tegnap, 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49
Ezek is érdekelhetik