Ökölvívás: jövő áprilisban csaphat össze Fury és Joshua

Vágólapra másolva!
2017.05.08. 17:54
A tervek szerint jövő áprilisban csap össze egymással a két brit nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury és Anthony Joshua.

Az időpontot Fury hozta nyilvánosságra, amikor arról beszélt, lefoglalták a Wembley Stadiont a kevesebb mint egy év múlva esedékes mérkőzésre.

„A promóter Eddie Hearn már lefoglalta a stadiont, mert nincs más olyan helyszín, amely méltó lenne egy ekkora meccshez. Én már most októberben szerettem volna ezt a meccset, de úgy tűnik, Joshua és Klicsko addig még vívnak egy visszavágót” – nyilatkozta a Daily Telegraph nevű lap hétfői számában Fury.

A 27 éves, jelenleg három szervezetnél (Nemzetközi Bokszföderáció, Boksz Világszövetség, Nemzetközi Bokszszervezet) is nehézsúlyú világbajnok Joshua bő egy hete győzte le a 11. menetben technikai KO-val Volodimir Klicskót a Wembleyben, míg a korábbi világbajnok, szintén veretlen Fury 2015 novemberében verte meg az ukránt. Azóta viszont nem állt ringben, ugyanis mentális problémákkal küzdött, s kétszer is lemondta a visszavágót.

Később kiderült, hogy egy ellenőrzés során kokaint találtak a mintájában, a brit profi bokszért felelős szervezet (BBBC) pedig – aznap, amikor lemondott címeiről – felfüggesztette versenyzési jogát. Tavaly ősszel egy interjúban bevallotta, hogy mániás depresszióval küzd, ezért fogyaszt alkoholt és kábítószert, ugyanakkor – állítása szerint – teljesítményfokozót sosem használt.

A tervek szerint Fury július 8-án térhet vissza.

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kiengedték a kórházból Anthony Joshuát

Ökölvívás
2026.01.01. 19:19

Jake Paul üzent Joshua autóbalesete után

Ökölvívás
2025.12.30. 11:43

Autóbalesetet szenvedett Anthony Joshua, két stábtagja elhunyt a karambolban

Ökölvívás
2025.12.29. 14:08

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Videó: hatalmas ütések – a youtuber térdre rogyott Joshua lábai előtt

Ökölvívás
2025.12.20. 09:28
Ezek is érdekelhetik