Profi boksz: Álvarez a harmadik nagy szervezetnél is világbajnok lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.05. 07:24
null
Álvarez (szemben) taktikus, okos bunyóval győzött az amerikai Daniel Jacobs ellen (Fotó: BxBomber)
Napjaink egyik legjobb ökölvívója – súlycsoportoktól függetlenül – a mexikói Saúl Canelo Álvarez (52 győzelem–1 vereség–2 döntetlen, 35 KO/TKO) középsúlyban a harmadik nagy szervezetnél, a Nemzetközi Bokszszövetségnél (IBF) is világbajnok lett, miután Las Vegasban egyhangú pontozással megverte a címvédő, amerikai Daniel Jacobst (35–3, 29 KO, TKO).

 


Az Álvarez–Jacobs mérkőzés forgatókönyve nagyjából aszerint alakult, ahogy azt Álvarez tervezhette. Az IBF-bajnok amerikai a nagy ütésre várt, miközben a mexikói szorgos hangya módjára gyűjtögette a találatokat és ezzel a meneteket. Amikor Jacobs célt ért, és bevitt egy-két nagyobb ütést, Álvarezt akkor sem tudta megrendíteni, a mexikói a maga tempójában bokszolt tovább.

Óriási fölénybe ugyan nem került Álvarez, mert Jacobsnak is voltak jobb periódusai, néhány menetet meg is nyert az amerikai. Sőt, a Sky Sports szakértője, a korábbi nagyközépsúlyú Calr Froch például 115:115-ös döntetlenre adta meccset, de a hivatalos döntnökök nagyjából azt az az eredményt hozták ki, amit a meccs képe alapján várni lehetett.

A még mindig csak 28 éves Álvarez egyhangú pontozással győzött – ketten 115:113-mal, egy pontozó 116:112-vel adta neki a meccset –, így megvédte a WBC és a WBA világbajnoki címét és megszerezte az IBF övét is. Ez pedig azt is jelenti, hogy a középsúlyban már csak egy szervezet, amelynél nem Álvarez a király: a WBO világbajnoka a veretlen amerikai, Demetrius Andrade (27–0, 17 KO/TKO) – legalábbis egyelőre...

 

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52
Ezek is érdekelhetik