Ökölvívás: lázmérés a kapuknál, menetenkénti fertőtlenítés – így bunyóznak Nicaraguában

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.26. 09:27
null
Rosendo Álvarez (jobbra) volt a gála promotere (Fotó: AFP, archív)
Szombaton nyolcmeccses ökölvívógálát tartottak Nicaraguában, amely jelen körülmények között enyhén szólva is szokatlan sporteseményt jelent.

A gálát a korábbi kétszeres világbajnok Rosendo Álvarez szervezte, s a New York Times meg is szólaltatta őt.

„Nem félünk a vírus miatt, nálunk kijárási tilalom sincs. Összesen három haláleset történt, azok is olyan embereknél, akik külföldről érkeztek és az országon belül senkit sem fertőztek meg” – jelentette ki a promoter. Az állításnak ugyanakkor ellentmond, a 8000 fő befogadására alkalmas csarnokba csupán a kapacitás tíz százalékáig, azaz 800 néző mehetett be. Vagyis némi elővigyázatosság még is akadt a szervezők részéről, félelem ide vagy oda. Álvarez hozzátette, a nézők lázmérés után léphettek be egyáltalán a csarnokba.

Az ökölvívóknak is az átlagosnál jóval szigorúbb ellenőrzéseken kellett keresztülmenniük a New York Times beszámolója szerint. A sportolókat ráadásul a ringben is fertőtlenítették a fotók tanúsága szerint…

 

2020 Boxing can you imagine if your favorite fighter has to be cleaned before a fight ? What's your thoughts? #Boxeo #Boxing #COVID19

TVBOXEO posted on Instagram: "2020 Boxing can you imagine if your favorite fighter has to be cleaned before a fight ? What's your..." * See 13.2k photos and videos on their profile.


 

Nicaraguában hivatalosan valóban három halálesetet ismertek el, a helyi egészségügyi minisztérium állítása szerint fertőzött is „csak” 12 akad a közép-amerikai országban. A helyzetet árnyalja, hogy a környező országok közül Hondurasban és Costa Ricában is nagyjából 500, Panamában 5300 regisztrált koronavírusos-esetet tartanak számon.

Álvarezt az AP is megszólaltatta, ebben a nyilatkozatában már kevésbé tűnt magabiztosnak, és inkább kényszerszülte megoldásként állította be a gálát.

„Nicaragua szegény ország. A bokszolóink is szegények, valamiből enniük kell. Nem zárkózhatnak be csak úgy az otthonaikba. Még akkor sem, ha lehet, ez az egyetlen ökölvívócsarnok, amely kinyit és működik ezen a szombaton.”

Nicaraguában egyébként sem állt le a sportélet: a futball- és a baseballbajnokság is zajlik. Az iskolákban normál rend szerint tartják meg az órákat, az állami szférában dolgozó hivatalnokokat szintén visszarendelték normál munkarendbe.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
1 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
18 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 18:07
Ezek is érdekelhetik