Ökölvívás: Tyson Fury Wayne Rooneyval fog felkészülni Uszik ellen

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.12.13. 13:37
null
Fury Rooney segítségét is igénybe venné a felkészüléshez (Fotó: Getty Images)
Tyson Fury elmondása szerint a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott korábbi klasszis támadója, Wayne Rooney is segíteni fog neki az Olekszandr Uszik elleni világbajnoki címegyesítő bokszmérkőzésre való felkészülésben. Az MU legendája nagyon kedveli Furyt, akit szerinte lovaggá is lehetne ütni.

 

Tyson Fury óriási rajongója a Manchester Unitednek. Wayne Rooney óriási rajongója az ökölvívásnak. Úgy tűnik, a közös pontok egy különleges lehetőséget teremtenek a páros számára, ugyanis Fury elmondása szerint Rooney segíteni fogja őt a négyhetes edzőtáborában, amely a nehézsúlyú ökölvívó Olekszandr Uszik elleni címegyesítő mérkőzését fogja megelőzni.

„Beszéltem Wayne-nel, és benne van. Velem tart az Uszik elleni mérkőzésre való négyhetes felkészülés során, és segíteni fog nekem. Uszik alacsonyabb nálam, hozzá kell szoknom az ő testmagasságához” – idézi a WBC világbajnokát az ESPN.

A Manchester United legendája, aki gyerekkorában sokat bokszolt, a TalkSport honlapján dicsérte Furyt, és szerinte az egyik legrangosabb brit elismerésre is méltó lenne a manchesteri születésű bokszoló.

„Szerintem jó ideje nem láttunk hozzá hasonló ökölvívót, szerintem senki sem fogja őt legyőzni. Úgy gondolom, a sportág egyik legendájáról beszélünk, szórakoztató, nagyon képzett, és lenyűgöző a mentalitása. Őszintén szólva szerintem lovaggá kellene ütni, mert külföldre is kimerészkedett bunyózni, ott is tudott vébécímeket nyerni, és azokat meg is tudta védeni külföldön. Jól testesíti meg a sportág esszenciáját” – mondta Rooney.

Hivatalos időpontja még nincsen a címegyesítő meccsnek Fury (33–0–1, WBC-öv) és Uszik (20–0, WBA, WBO, IBO, IBF, Ring Magazin-övek) között, ám az összecsapás 2023 legjelentősebb mérkőzése lehet.

2023 várva várt összecsapása a Fury–Uszik találkozó (Fotó: Getty Images)
2023 várva várt összecsapása a Fury–Uszik találkozó (Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
16 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 18:07

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik