Ökölvívás: tisztújítás csak jövőre – belháború után fegyverszünet

„Tisztelt Magyar Ökölvívó-szakszövetség vezetői!
Tisztelt Magyar Ökölvívó-szakszövetség tagjai!
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, elnöksége, illetve a vezető tisztségviselői posztra aspirálók az alábbi közös nyilatkozatot tesszük:
2023. október 20. nappal lemondott a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, elnöksége. Az alapszabály alapján – tekintettel a lemondottak számára – lemondásukkal az érintett testületek működése is megszűnt.
A kialakult helyzetben egyhangúlag támogatjuk a 2023. november 18. napra meghirdetett rendkívüli közgyűlés alapszabály-módosítását, azaz az Ügyvivői Testület létrehozását. Egyben kijelentjük, hogy az Ügyvivői Testület felállásával egyidejűleg vezető tisztségviselői mandátumunk hatályát veszti, lemondásunk hatályba lép.
Ezúton fejezzük ki azon szándékunkat, hogy 2024 szeptemberében – az ügyrend szerint meghirdetett közgyűlésen – az alapszabály szerint öt évre kinevezett elnök, elnökség megválasztásra kerül az addig kidolgozásra kerülő szabályzat szerint.
Addig mindannyian a magyar ökölvívás olimpiai sikereiért és az ökölvívósport mindennapos munkájának támogatása érdekében fogunk dolgozni.
A vezető tisztségviselők megválasztására vonatkozó kampányt a 2024-es ügyrend szerinti tisztújító közgyűlést megelőző ötven napra szűkítjük, az addig tartó időszakban mindannyian tartózkodunk a sport szellemétől idegen megnyilatkozásoktól.
Kérjük, támogassátok a fenti célokat, dolgozzunk közös egyetértésben a magyar ökölvívásért!
Kovács »Kokó« István
Kurtucz Csaba
Dr. Kassai László
Süllős Gyula
Dr. Csutora László
Draskovics Szilárd
Pajna Zoltán
Szabó Sándor
Kepli József”


Bivol megvédte profi bokszvilágbajnoki címeit

Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua

Tyson Fury győzelemmel tért vissza

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

