Profi boksz: Alá- vagy túl is becsülhet, nem érdekel – Uszik a rivális Furyról

2024.02.01. 17:15
null
Olekszandr Uszik (jobbra) nem először néz majd Tyson Fury szemébe (Fotó: Getty Images)
Már csak bő két hét, és február 17-én egymásnak feszül Rijádban Tyson Fury és Olekszandr Uszik, hogy eldöntsék, ki ülhet fel nehézsúly vitathatatlan trónjára.

 

A WBC-címvédő brit Fury sosem ment a szomszédba egy kis pszichológia hadviselésért, és bár mostanában kevesebb verbális kirohanást hallhattunk tőle, vélhetően megpróbál majd a találkozó előtt belemászni a WBO-, WBA-, IBF- és IBO-világelső Uszik fejébe is – emlékeztet a profiboksz.hu.

Az ukrán bunyós vélhetően ilyen téren is kemény dió lesz.

„Egyáltalán nem gondolok Tyson Furyra – idézi a szakportál Olekszandr Uszikot. – Nem foglalkozom azzal, ahogyan viselkedik, és azzal sem, hogy éppen mit csinál. A legtöbb ellenfele belesétált ebbe a csapdába, én viszont nem fogok. Csak magamra koncentrálok, és arra, hogy tökéletes formában lépjek ringbe. Az edzőmmel megnéztük a meccseit, és mindenre felkészülünk. Nem érdekel, hogy Fury mit gondol rólam. Alá- vagy túl is becsülhet, nem érdekel. Megvan a tervem ellene. Olyan előnyeim vannak vele szemben, amelyekről ő nem is tud.”

 

Legfrissebb hírek

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
2026.07.26. 14:17

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
2026.06.30. 09:31

Németországnak csaknem száz év után ismét nehézsúlyú profi bokszvilágbajnoka van

Ökölvívás
2026.06.28. 19:44

Uszik lemond az öveiről, de még nem vonul vissza

Ökölvívás
2026.06.26. 20:11

Bivol megvédte profi bokszvilágbajnoki címeit

Ökölvívás
2026.05.31. 12:16

Nem show lesz, igaz profi bunyó – jön az Uszik–Verhoeven!

Ökölvívás
2026.05.23. 13:14

Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua

Ökölvívás
2026.04.28. 16:07

Tyson Fury győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2026.04.12. 09:25