Ökölvívás: Kovács Kruzitó búcsúzott a belgrádi Eb-n

2024.04.19. 16:42
Fotó: Getty Images
A 60 kilogrammos súlycsoportban szereplő Kovács Kruzitó kikapott és ezzel kiesett pénteken a Belgrádban zajló ökölvívó Európa-bajnokságon.

A kontinensviadal második versenynapján Kovács Kruzitó a montenegrói Tomiszlav Djinoviccsal csapott össze a legjobb nyolc közé jutásért és vívott kemény, sokáig kiegyenlített meccset.

Az első menetben a rivális volt a kezdeményezőbb, de a magyar könnyűsúlyú is többször talált, kontrából nemegyszer eredményes volt. A második menet első felében a korábbinál óvatosabb volt mindkét öklöző, s ekkor Kovács több szép tiszta találatot bevitt, a szakasz hajrájában azonban Djinovics vette át az irányítást és egyértelműen ő zárta fölényben a három percet.

A harmadik menet elején aztán a montenegrói egy nagy erejű jobbcsapottal megfogta Kovácsot, akire a bíró számolt és mivel úgy látta, nem tiszta a magyar bokszoló tekintete, beszüntette a mérkőzést.

A pénteki folytatásban a 75 kilogrammos súlycsoport nyolcaddöntőjében Mester Soma lép ringbe az örmény Vahtang Harutyunjan ellen.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
2026.09.23. 14:20

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2026.09.22. 14:03

Kiderült felettünk az ég Szófiában, négy szombati győztesünk éremért bokszolhat

Ökölvívás
2026.09.19. 21:13

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

„Összetojta a gatyáját” – mégsem bokszol egymással Fury és Joshua

Ökölvívás
2026.09.07. 12:36

Egy helyen változott az ökölvívó Eb-re utazó magyar keret

Ökölvívás
2026.09.02. 19:01

Hrgovic legyőzte Itaumát, ő a nehézsúly új világbajnoka az IBF-nél

Ökölvívás
2026.08.30. 08:09

Ökölvívás: megvan a végleges Eb-csapat!

Ökölvívás
2026.08.25. 12:43