Pénzügyi nehézségek a bokszszövetségben, távozik az üzbég kapitány

Vágólapra másolva!
2024.11.25. 09:46
Hamid Tangribergenov (Fotó: boxing.hu)
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) új elnöksége teljes pénzügyi és jogi átvilágítást rendelt el, emellett felmondta az üzbég szövetségi kapitány munkaszerződését, és pályázatot ír ki a posztra.

A MÖSZ hétfőn közösségi oldalán közölte, hogy megkapta a pénzügyi beszámolót Péterváry Krisztina gazdasági vezetőtől, és a szakmai jelentés feltárta, hogy a szövetség pénzügyi lehetőségei alig elégségesek az idei ifjúsági és felnőtt országos bajnokságokra.

„Számos örökölt és elvarratlan feladat teljesítése a jövő évre fog kényszerűen áthúzódni” – áll a közleményben, továbbá az is kiderült, hogy az alapszabályi rendelkezés ellenére az idei évben nem készült költségvetés, amelyet a közgyűlésnek kellett volna elfogadni.

Az új elnökség Kovács István vezetésével elfogadta az ifjúsági és a felnőtt országos bajnokságok költségvetését és a résztvevő felnőtt ökölvívók díjazását annak érdekében, hogy mindkét kiemelt esemény biztonságosan meg tudjon valósulni, valamint elrendelte a női versenyzők részére a fejvédő viselését a decemberi ob-n.

A MÖSZ felmondta az üzbég állampolgárságú szövetségi kapitány, Hamid Tangribergenov határozott időtartamú munkaszerződését, és felhatalmazta az elnököt, hogy a tisztségre pályázatot írjon ki. Az elnökség emellett felkérte Kovács István elnököt, hogy vegye fel a kapcsolatot a World Boxing vezetőségével, és vizsgálja meg a tagsági feltételeket egy esetleges jövőbeni csatlakozásra.

 

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
12 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 18:07
Ezek is érdekelhetik