Papírformasikerekkel indult az ökölvívók országos bajnoksága

2024.12.11. 22:14
Búza Rómeó az első menetben megnyerte meccsét (Fotó: Török Attila)
Nem hozott meglepetést a szerdai, nyitó nap a 101. Papp László ökölvívó országos bajnokságon, amelynek a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok ad otthont ezen a héten.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a bajnokságon a 13 férfi és 12 női súlycsoportban összesen 155 versenyző lép ringbe, és minden kategória aranyérmese 200 ezer forint pénzdíjban részesül.

A nyitó napon 27 meccsre került sor, és a végső győzelemre is esélyes, komolyabb nemzetközi rutinnal rendelkező versenyzők közül a középsúlyú (71 kg) Buza Rómeó Varga Bence, a szupernehézsúlyú (+92 kg) Bernáth István Melicher Gábor, míg a félnehézsúlyú (80 kg) Simon Márkó Németh Olivér ellen győzött gyorsan, még az első menetben lezárva az összecsapást.

A kétszeres magyar bajnok Kovács Pál (86 kg) visszafogottan kezdett Tóth Ádám ellen, ám a második menettől már egyértelmű fölényben bokszolt, és végül egyhangú pontozással győzött.

A szombaton záruló ob csütörtökön 39 mérkőzéssel folytatódik. A program 11 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
2026.09.23. 14:20

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

„Összetojta a gatyáját” – mégsem bokszol egymással Fury és Joshua

Ökölvívás
2026.09.07. 12:36

Egy helyen változott az ökölvívó Eb-re utazó magyar keret

Ökölvívás
2026.09.02. 19:01

Hrgovic legyőzte Itaumát, ő a nehézsúly új világbajnoka az IBF-nél

Ökölvívás
2026.08.30. 08:09

Ökölvívás: megvan a végleges Eb-csapat!

Ökölvívás
2026.08.25. 12:43

Papp László 100-emlékév: látványos flashmob a Hősök terén – videó

Ökölvívás
2026.08.16. 20:03