Tyson Fury: A bírók karácsonyi ajándékot adtak Usziknak

Sári RolandSári Roland
2024.12.22. 09:59
Fury (balra) szerint ő volt a meccs valódi győztese (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Olekszandr Uszik egyhangú pontozással legyőzte Tyson Furyt, így megvédte profi nehézsúlyú világbajnoki öveit. A mérkőzés után a brit ökölvívó kifejtette, szerinte ő érdemelte volna meg a győzelmet.

„A bírók adtak egy karácsonyi ajándékot Usziknak – fejtette ki a véleményét a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Tyson Fury. – Úgy érzem, mindkét találkozót én nyertem meg, de nem fogok sírni olyan dolgok miatt, amelyek már megtörténtek.”

„Tisztában vagyok vele, hogy ki kellett volna ütnöm, de ilyen a boksz, bármi benne van. Ettől függetlenül semmi kétség sincs bennem afelől, hogy én nyertem ezt az ütközetet” – tette hozzá a brit ökölvívó, aki a ringben még nem volt hajlandó nyilatkozni, csak később az öltözőben. 

A mérkőzés angol promótere, Frank Warren szintén kiállt Fury véleménye mellett. 

„Rendben volt a lábmunkája, szépeket ütött és nem is volt lassú. Nem értem, hogyan pontoztak a bírók.”

Warren kommentjével kapcsolatban az ukrán bokszoló csak ennyit fűzött hozzá: „Frank nagybácsi szerintem vak.”

„Ha Fury szerint ez egy karácsonyi ajándék volt, hát felőlem rendben van. Istennek és a csapatomnak köszönöm a győzelmem, nem Furynak” – zárta le a témát Olekszandr Uszik. 

Ökölvívás
2024.12.22. 01:13

Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban

Az ukrán ökölvívó megvédte nehézsúlyú világbajnoki öveit.

 

Legfrissebb hírek

Profi boksz: Beton.Hofi kísérte be a ringbe, és már az első menetben döntött Veres Roland

Ökölvívás
2026.09.14. 11:03

„Összetojta a gatyáját” – mégsem bokszol egymással Fury és Joshua

Ökölvívás
2026.09.07. 12:36

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
2026.07.26. 14:17

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
2026.06.30. 09:31

Németországnak csaknem száz év után ismét nehézsúlyú profi bokszvilágbajnoka van

Ökölvívás
2026.06.28. 19:44

Uszik lemond az öveiről, de még nem vonul vissza

Ökölvívás
2026.06.26. 20:11

Bivol megvédte profi bokszvilágbajnoki címeit

Ökölvívás
2026.05.31. 12:16