A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

R. P.R. P.
2025.05.30. 20:07
null
Fotó: Árvai Károly
Az ökölvívást irányító világszervezet, a World Boxing pénteken közleményben jelentette be, hogy bevezetik a kötelező nemi vizsgálatot. Így a jövőben csak azok indulhatnak el a szövetség által rendezett világversenyeken, így az olimpián is, akik előzetesen alávetik magukat a vizsgálatnak, és igazolják a nemüket.

 

A kötelező tesz része a World Boxing (WB) új politikájának, amely a „Sex, Age and Weight – Nem, Életkor és Testsúly” nevet kapta. A kezdeményezés előtérbe helyezi az ökölvívók biztonságát, és megfelelő környezetet biztosít a versenyeken résztvevő férfiaknak és nőknek.

A World Boxing külön levelet írt az algériai szövetségnek Imané Helif miatt, akinek a szereplése óriási visszhangot váltott ki a párizsi olimpián. A nőként született, de a férfiakra jellemző XY-kromoszómákkal is rendelkező Helif a tavalyi olimpián megnyerte a nők 66 kilogrammos súlycsoportját, legyőzve Hámori Lucát is. A korábbi Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) ugyan a 2023-as világbajnokságról kizárta Helifet a férfias jellege miatt, az IBA-val nem szimpatizáló NOB engedélyezte, hogy Párizsban kötelek közé lépjen, és meg is nyerte súlycsoportja aranyérmét.

A WB kijelentette, hogy Helif már a június 5-én kezdődő eindhoveni versenyen sem vehet részt, hacsak nem veti alá magát a nemi vizsgálatnak, illetve hasonló feltétellel indulhat csak minden, további World Boxing-eseményen is. A teszt minden 18 év feletti ökölvívónak kötelező.

A WB közleménye megemlíti azt is, hogy a nemzeti szövetségek felelnek majd a tesztelésért, és a nevezésekkor a megfelelő tanúsítványokkal bizonyítaniuk kell a sportolóik nemét.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
2026.09.23. 14:20

Ökölvívó Eb: Luca-nap a szófiai ringben

Ökölvívás
2026.09.22. 19:21

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2026.09.22. 14:03

Kiderült felettünk az ég Szófiában, négy szombati győztesünk éremért bokszolhat

Ökölvívás
2026.09.19. 21:13

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Elhunyt Szántó Imre, Öcsi bácsi

Ökölvívás
2026.07.15. 11:31

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség is feloldja a fehérorosz sportolók korlátozását

Ökölvívás
2026.05.12. 17:24

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
2026.04.29. 10:36