Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2025.05.09. 09:21
null
Manny Paqcuiao (jobbra) a jelek szerint visszatér (Fotó: Getty Images)
Amerikai sajtóhírek szerint júliusban, négy évvel visszavonulása után újra ringbe lép a legendás Fülöp-szigeteki ökölvívó, Manny Pacquiao.

Az ESPN csütörtökön a honlapján azt írta, több forrás is megerősítette azon információját, hogy a 46 éves bokszoló július 19-én Las Vegasban összecsap a 29 esztendős amerikai Mario Barriosszal a Bokszvilágtanács (WBC) váltósúlyú világbajnoki övéért.

A hivatalos bejelentés még nem történt meg, s arra minden bizonnyal a jövő hétig várni kell, mivel a kiváló öklöző jelenleg a hétfői, Fülöp-szigeteki választásokra koncentrál, szenátori helyért indul harcba. Korábban hat éven át, 2016 és 2022 között már volt a szenátus tagja.

Pacquiao legutóbb 2021 augusztusában lépett ringbe, amikor egyhangú pontozással kikapott Yordenis Ugastól a Bokszvilágszövetség (WBA) váltósúlyú vb-címmeccsén. A mérkőzést követően a Fülöp-szigeteki sportoló bejelentette, hogy lezárja karrierjét, mely során egyedülálló módon nyolc súlycsoportban volt világbajnok és 72 profi összecsapást vívott (62 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség).

Érdekesség, hogy Pacquiao júliusban már úgy léphet kötelek közé Las Vegasban, hogy tagja a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokának, melybe júniusban iktatják majd be.

 

Legfrissebb hírek

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Nem lesz több meccse, visszavonult Terence Crawford

Ökölvívás
2025.12.17. 14:47

Január elején Miamiban vívja második profi bokszmeccsét Veres Roland

Ökölvívás
2025.12.17. 11:40

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Gémes Levente is döntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n!

Ökölvívás
2025.11.28. 18:04
Ezek is érdekelhetik