Emanuele Renzini: Hámori Luca világbajnok lett volna, ha…

– A vasárnap záruló liverpooli világbajnokságon Akilov Pilip személyében tizenhat év után először állhatott fel magyar férfi ökölvívó a vb-dobogóra. Elégedett?     
– Igen, rendkívül elégedett vagyok, az érem éppen akkor jött, amikor jönnie kellett, és pontosan tudom, hogy tizenhat évet kellett várni rá – mondta hazaérkezve Emanuele Renzini, a magyar válogatott fél éve hivatalban lévő olasz kapitánya. – De ez csak a kezdet, azért jöttem, azért dolgozom, hogy az előttünk álló olimpiai ciklus még eredményesebb időszak legyen.

– Akilov kemény mérkőzéseket nyert meg a dobogóig vezető úton, különösen az azeri Allahverdiyev és a hazai ringben bokszoló angol Shittu elleni győzelme volt parádés. Mennyire volt nyugodt, amikor a negyeddöntő előtt felmentek a szorítósarokba? Hiszen angol ellen Liverpoolban világbajnoki éremért bokszolni jelentős kihívás…
– Mindenki ideges volt, Akilov a kötelek között és a szakmai stáb is a sarokban, mert tudtuk, hogy ez az egyetlen lehetőségünk az éremszerzésre. Amolyan igen vagy nem helyzet volt, ráadásul a mi bunyósunk úgy jött ki végül a szorítóból, hogy nem volt elégedett a teljesítményével, merevebb volt a szokásosnál, nem állt össze a mozgása, de a lényeg, hogy sikerült.

– Min múlt, hogy a bronzból nem lett még fényesebb érem?     
– A francia César elleni elődöntőt két pihenőnap előzte meg, azt is tudtuk, hogy a francia bunyós verhető, és Akilov is remek formában és kondícióban volt. Viszont az ellenfél rendkívül kellemetlen, amolyan menekülő típusú öklöző, és ez nem feküdt Akilov stílusának.

– Tizenhat magyar ökölvívó vett részt a világbajnokságon, kilenc férfi és hét nő, sokan az első mérkőzésükön vereséget szenvedtek, nyilván van olyan is közöttük, akinek egyszerűen a sorsolással nem volt szerencséje, mások pedig bravúros győzelmet arattak az első körben, de az éremtől azért messze voltak. Ha egy-két embert kiemelne Akilovon kívül, akkor kik lennének azok?
– Alapvetően mindenkivel elégedett vagyok, de először is a hatvankilós Kovács Kruzitót mondanám, akinek ez volt az első ilyen megméretése, és legyőzött egy rendkívül erős kubait. Sajnos az a majdhogynem önkívület, amit az első fordulóban a ringbe vitt, a második fordulóban már nem volt meg benne, talán kicsit el is fáradt, a jövőben viszont biztosan építhetünk rá. A másik az ötvenkilós Szaka István, aki rendkívül felkészült, nagyszerű bunyós, egy remek ukránt győzött le, ráadásul meglehetősen könnyedén, majd nagyszerű mérkőzést vívott egy kubaival, ám a pontozóbírók nem voltak a helyzet magaslatán. De Szaka szerintem a súlycsoportjában a legjobb ötben van a világon, sokat fogunk még róla hallani.

– És Hámori Luca?     
– Ő eleve rendkívül balszerencsés volt a sorsolásával, hiszen a későbbi világbajnok kazahhal találkozott, ám remekül bokszolt, amikor kapott egy intést, és ez alapjaiban befolyásolta a mérkőzés végeredményét. Ha ez nincs, úgy érzem, világbajnok lett volna. 

– Mi a véleménye arról, hogy ha valaki kap egy intést, akkor az egy pont levonás, pontosan annyi, mintha azt a menetet simán elveszítené a ringben? Ezt a szabályt nem tartja aránytalannak?     
– Korábban is többször hangoztattam, hogy egyáltalán nem értek egyet ezzel a szabállyal, igazságtalannak tartom, hiszen egy intéssel gyakorlatilag elveszted azt a menetet, a mérkőzés egyharmadát. Egyébként a nemzetközi szövetségben már a mesterséges intelligencia segítségével dolgoznak egy rendszeren, amely akár ki is tudná iktatni ezeket az ítéleteket. Egy biztos, legkésőbb a Los Angeles-i olimpiáig ez mindenképpen megoldást követel. 

– Apropó, Los Angeles. Amikor fél éve kinevezték, még az sem volt biztos, hogy olimpiai sportág marad az ökölvívás. Azóta rengeteg minden történt: mi a tapasztalata, mennyire vált be a Renzini-módszer, vagyis a folyamatos központi edzőtáborozás és versenyeztetés?     
– Az ökölvívók visszajelzése rendkívül pozitív, megértették, hogy ez a sikerre vezető egyetlen út, az üzbégek és a kazahok, akik most a világ legjobbjai, gyakorlatilag egy központban élnek, alig találkoznak a családtagjaikkal, ami nyilván nagyon kemény, de ma már nem lehet olimpiai érmet nyerni rövid edzőtáborokkal. El kell fogadniuk a versenyzőknek, hogy muszáj kesztyűzni, muszáj együtt dolgozni, muszáj a taktikát együtt megbeszélni. Ez az egyetlen út ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és a jövőben is így fogunk készülni, hogy Los Angelesben érmet, érmeket nyerhessünk. 

– A közelmúlt legeredményesebb magyar ökölvívója, Kovács Richárd, aki hatvanöt kilóban jó eséllyel válogatott lehetett volna, vállműtétjei miatt kénytelen volt kihagyni az első Renzini-évet. Mennyire ismeri őt, és mennyire számít rá a jövőben?     
– Jól ismerem Kovácsot, hiszen olasz kapitányként sokszor láttam őt ellenfélként a ringben, és remek bunyósnak tartom. De egy félelmem azért van: nem tudom, hogy az egyéves kihagyás milyen hatással lesz rá. Mert fizikailag rendbe jöhet, a hosszú kihagyás viszont mentálisan is megviseli a versenyzőt. Remélem azonban, hogy visszanyeri korábbi formáját, amiben minden segítséget megkap, és ha sikerül, akkor rá is építhetünk.