Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.09.01. 22:40
null
Imané Helif a tavalyi olimőián Hámori Luca legyőzése után (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, csütörtökön kezdődik Liverpoolban az amatőr ökölvívó világbajnokság, amelyen szeretne ott lenni a tavalyi párizsi olimpia egyik legnagyobb botrányát kiváltó sportoló, Imané Helif, aki a női ökölvívók 66 kilogrammos mezőnyében úgy lett bajnok, hogy a később nyilvánosságra került orvosi dokumentumok szerint biológiai értelemben véve férfi.

Helif az olimpiai arany megszerzése óta nem indult semmilyen hivatalos női ökölvívóversenyen, főleg, mert az ötkarikás játékok óta bevezették a kötelező nemi szűrővizsgálatot, ám ő ilyen vizsgálatokon nem vett részt, ezért a World Boxing (WB) eltiltotta a versenyeitől.

Helif még augusztus 5-én nyújtott be az eltiltás ellen fellebbezést a Lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), hogy ott lehessen a világbajnokságon. Egészen pontosan azt szeretné az algériai elérni, hogy a CAS hatályon kívül helyezze a WB azon döntését, amely kimondja, hogy Helif „nem vehet részt a WB semmilyen eseményén, amíg nem veti magát alá a genetikai nemi tesztnek”.

A fellebbezésben konkrétan azt kérte Helif, hogy a CAS mondja ki: a sportoló jogosult a vb-részvételre Liverpoolban a nők 66 kilós mezőnyében a genetikai nemi teszt elvégzése nélkül.

Szeptember elsején a CAS elutasította a fellebbezés azon részét, amely azt kérte, hogy függesszék fel a WB eredeti tiltó határozatának végrehajtását az ügy tárgyalásáig – vagyis engedélyezzék Helif vb-részvételét.

A sportdöntőbíróság ezzel együtt jelezte az ügyben meghallgatást tűz ki, és tárgyalást folytat le, ám annak időpontja egyelőre nem ismert.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
12 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
17 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 18:07
Ezek is érdekelhetik