
A 49. születésnapját február 24-én, azaz ma ünneplő amerikai klasszis és a két esztendővel fiatalabb Fülöp-szigeteki sztár szeptember 19-én lép szorítóba Las Vegasban. A 2015. május 2-án rendezett első meccsüket simán nyerte Mayweather, igaz, riválisa előzőleg közölte, hogy vállsérüléssel küszködik, de nem akart visszalépni a találkozótól, amely 410 millió dolláros csúcsbevételt hozott.
Mayweather 2007-ben, 2015-ben, illetve 2017-ben jelentette be visszavonulását. Több súlycsoportban is világbajnok volt, tökéletes mérlege ötven veretlen mérkőzést számlál. Az elmúlt kilenc évben időnként bemutató meccseket vállalt, amelyek sportszakmailag kevéssé értékelhető, ám jelentős bevételt termelő találkozók voltak. Ezek közül a következő az 59 éves Mike Tyson ellen esedékes április 25-én a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A mesés vagyonával szívesen kérkedő amerikai a Pacquiao elleni meccs kapcsán kijelentette, a történelem meg fogja ismételni önmagát.
„Egyszer már bokszoltam vele, és legyőztem őt. Most is így lesz” – fejtette ki, arról azonban egyikük sem beszélt, hogy melyik súlycsoportban csapnak össze a Sphere elnevezésű, gömb alakú csarnokban.
„Eleget vártak a rajongók, megérdemlik ezt a visszavágót” – közölte a Pacmannek becézett ázsiai öklöző.
„Azt akarom, hogy Floyd ezzel az egy vereséggel élje le az életét, és mindig emlékezzen arra, hogy ki verte meg őt” – tette hozzá Pacquiao, aki április 18-án az orosz Ruszlan Provodnyikovval száll szembe felhozó meccsen Las Vegasban. Az ő profi mérlege 51 győzelem, kilenc vereség és két döntetlen.
A 2021-ben egyedüliként nyolc súlycsoportban szerzett vb-övvel visszavonuló Pacquiao politikusként is aktív, 2016-tól 2022-ig szenátor volt hazájában, 2022-ben pedig az elnöki tisztségre is kandidált.

Itt van velünk! – N. Pál József publicisztikája

Bocskai István-emlékverseny: magyar arany? Majd szombaton!

Hámori Luca világsztárokkal készült Amerikában

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra


