Olaszország: Cannavarót kihallgatták

Vágólapra másolva!
2006.06.03. 14:45
Címkék
Kihallgatták Fabio Cannavarót (képünkön), az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság idei aranyérmesének, a Juventusnak a védőjét. A játékosnak az olaszországi fogadási és bundabotrány miatt kellett megjelennie Rómában a bíróságon.
A jövő hét pénteken kezdődő németországi labdarúgó világbajnokságra készülő játékos válogatott, az olasz nemzeti csapat edzőtáborából utazott Rómába, ahol Maria Cristina Palaia és Luca Palamara bírók hallgatták ki a játékost.

Cannavarót elsősorban a a GEA World játékosügynökség működéséről kérdezték, ám nem mint gyanúsítottat faggatták a védőt, csupán információgyűjtés céljából.

A mai napon Cannavarón kívül csapattársát, a francia válogatottal készülő David Trezeguet-t is kihallgatják, de ő sem áll gyanú alatt.

Az olasz bundabotrány május ötödikén robbant ki, és gyanúba keveredett több első osztályú csapat is, többek közt a Juventus, AC Milan, az Internazionale a Fiorentina és a Lazio is.
Legfrissebb hírek

Preil Vivien tizedik a beach sprint vb első időfutamában

Egyéb egyéni
16 perce

Hetekre kidőlt a Real Madrid alapembere – hivatalos

Spanyol labdarúgás
25 perce

Dibusz: A Ludogorec ellen várható el leginkább, hogy győztesen hagyjuk el a pályát

Európa-liga
28 perce

Az igazi Szuperliga Angliában van – remekelnek a PL-csapatok a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
52 perce

Öt légiós a magyar női kosárlabda-válogatott legfrissebb keretében

Kosárlabda
54 perce

Kántor nagyot küzdött, de kiesett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
1 órája

Nagy fölénnyel győzött, megvédte világbajnoki címét

Csupasport
1 órája

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik