Remek mérkőzésen nyolc gól született a forduló nyitányán

2007.10.20. 20:30
Kiváló találkozón 4-4-es döntetlent játszott egymással az AS Roma és a Napoli. Tottiék mindkét félidő elején kissé elaludtak, így a remeklő újonc elvitt egy pontot.
Lavezzi (jobbra) szerezte a meccs első gólját
Reuters
Lavezzi (jobbra) szerezte a meccs első gólját
Lavezzi (jobbra) szerezte a meccs első gólját
Reuters
Lavezzi (jobbra) szerezte a meccs első gólját

A nyolcadik forduló nyitómérkőzését a fővárosban játszották, az AS Roma vendége az újonc Napoli volt.

Álomszerűen indult a vendégeknek a mérkőzés, egy szabadrúgás után lepattanó labda Lavezzi elé pattant, ő pedig nagy erővel a léc alá bombázott.

A kapott gól azonban nem rogyasztotta meg Tottiékat, átvették az irányítást, és az első félóra végén sikerült is az egyenlítés: Pizarro tört be a tizenhatoson belülre, majd átesett a késve érkező Cannavaro lábán. Tagliavento megítélte a büntetőt. Totti állt a labda mögé, és hiába vetődött jó irányba Iezzo, a pontosan helyezett labdát nem tudta védeni.

A félidő vége előtt a vendégkapus újra a hálójából kotorhatta ki a labdát: Totti középre tartó lövése középre pattant ki Iezzóról, Perrotta eszmélt a leggyorsabban, és megfordította az eredményt.

A Napoli hasonlóan kezdte a második félidőt, mint az elsőt: Pizarro nem tudott felszabadítani, a labda Hamsik elé került, a szlovák játékos pedig a jobb sarokba lőtt.

Az 52. percben Iezzo újabb bakija ismét római vezetést eredményezett: De Rossi lövése „kacsázott” egyet a levegőben, ez nagyon megzavarta a vendégkapust, akinek hasa alatt végül a hálóba került a labda.

A 64. percben azonban másodszor is sikerült egyenlítenie a nápolyiaknak: Gargano 25 méterről lövésre szánta el magát, és hiába repült Curci, nem tudta kiszedni a bal felső sarokba vágódó lövést. Sőt, nem sokkal később már vezethetett is volna a Napoli, de Lavezzi bombája a felső lécről vágódott le.

A 80. percben úgy tűnt, Pizarroeldöntötte a mérkőzést. A középpályás a jobbösszekötő helyéről lőtt kapura szabadrúgást, a labda megpattant Garics György sarkán, és Iezzót becsapva a hálóba vágódott.

De a Napoli nem adta fel, Zalayeta magasra felugorva bólintott Curci hálójába. De Rossi menteni próbált a gólvonalról, de nem tudta kirúgni a labdát.

A kiváló találkozón végül 4-4-es döntetlen született.

SERIE A

  • 8. FORDULÓ:
  • AS Roma-Napoli 4-4 ( Totti 30.-tiznegyesből, Perrotta 41., De Rossi 52., Pizarro 80. ill. Lavezzi 2., Hamsik 46., Gargano 64., Zalayeta 84.)
Legfrissebb hírek

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40