| AS Roma–Livorno 1–1 (Vucsinics 57., ill. Diamanti 83.) |
A Serie A. 34. fordulójának késő délutáni meccsén a bajnokaspiráns Roma a tabellán utolsó helyen álló Livornót fogadta. A papírforma sima hazai győzelmet ígért, de Luciano Spalletti tanítványai nem tudtak győzni, ráadásul sérülés miatt az első félidőben le kellett cserélni Francesco Tottit.

Fotó: Reuters
Tottit sérülés miatt az első félidőben le kellett cserélni

Fotó: Reuters
Tottit sérülés miatt az első félidőben le kellett cserélni
A mérkőzés hetedik percében a fővárosiak szurkolói még alighanem a klub eladásával kapcsolatos legújabb híreket osztották meg egymással (a magyar származású Soros György mellett egy arab érdekeltségű cég is bejelentkezett a csapatért, és az új érdeklődő a hírek szerint a kétszeresét kínálta annak az összegnek, amit Soros ajánlott), amikor a Livorno csatára, Francesco Tavano 14 méterről az oldalhálóba lőtt.
Nem sokkal később talán még ennél is melegebb pillanatokat éltek át a római szurkolók, amikor egy rossz mozdulat után Francesco Totti fájdalmas arccal a térdéhez kapott.
A csapatkapitány ekkor még folytatni tudta a játékot, de nem sokáig. A 34. percben egy távoli lövéssel próbálkozott a „farkasok” falkavezére, amit Marco Ameila bravúrral szögletre mentett, de a kísérlet után lennmaradt Totti, és le is kellett őt cserélni.
Az eset után a Roma a jobb oldalról végezhetett el szögletet, és az előrehúzdó Juan fejesét csak a gólvonalról tudták menteni a védők.
Az első félidő utolsó perceiben Tavano, illetve Mirko Vucsinics is kihagyott még egy helyzetet, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második félidőben a Roma fokozta mezőnyfölényét, ami az 57. percben góllá érett: Vucsinics a leshatáron kapott labdát, és a rosszul kimozduló Amelia fölött a hálóba lőtt. A montenegrói csatárnak ez volt a hetedik találata az idényben.
A Roma a vezető gólja tudatában megnyugodott, kevésbé erőltette a támadásokat, ami megbosszulta magát.
A csereként beállt Alessandro Diamanti a 83. percben szabadrúgásból a bal felső sarokba fejelt. A hajrára a Roma teljesen beszorította a Livornót, de egyenlíteni már nem tudott, így óriási meglepetésre az utolsó helyezett vendégek ponttal távoztak a fővárosból.
SERIE A
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. | Internazionale | 33 | 22 | 9 | 2 | 61-21 | +40 | 75 |
| 2. | Roma | 34 | 21 | 9 | 4 | 62-34 | +28 | 72 |
| 3. | Juventus | 33 | 18 | 10 | 5 | 59-30 | +29 | 64 |
| 4. | Fiorentina | 33 | 16 | 8 | 9 | 47-34 | +13 | 56 |
| 5. | Milan | 33 | 14 | 10 | 9 | 50-31 | +19 | 52 |
| 6. | Sampdoria | 33 | 15 | 7 | 11 | 46-38 | +8 | 52 |
| 7. | Udinese | 33 | 14 | 9 | 10 | 44-43 | +1 | 51 |
| 8. | Genoa | 33 | 12 | 9 | 12 | 43-46 | -3 | 45 |
| 9. | Napoli | 33 | 12 | 7 | 14 | 43-47 | -4 | 43 |
| 10. | Palermo | 33 | 11 | 9 | 13 | 43-51 | -8 | 42 |
| 11. | Atalanta | 33 | 10 | 11 | 12 | 46-48 | -2 | 41 |
| 12. | Lazio | 33 | 9 | 13 | 11 | 40-42 | -2 | 40 |
| 13. | Siena | 33 | 8 | 14 | 11 | 35-40 | -5 | 38 |
| 14. | Torino | 33 | 6 | 16 | 11 | 32-42 | -10 | 34 |
| 15. | Catania | 33 | 7 | 11 | 15 | 28-39 | -11 | 32 |
| 16. | Cagliari | 33 | 8 | 8 | 17 | 31-51 | -20 | 32 |
| 17. | Parma | 33 | 6 | 13 | 14 | 38-53 | -15 | 31 |
| 18. | Livorno | 34 | 6 | 12 | 16 | 31-50 | -19 | 30 |
| 19. | Reggina | 33 | 6 | 12 | 15 | 28-47 | -19 | 30 |
| 20. | Empoli | 33 | 7 | 9 | 17 | 26-46 | -20 | 30 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






