Mourinho Olaszországban sem változik, fűbe-fába beleköt

Vágólapra másolva!
2008.08.06. 18:50
Olasz értesülések szerint José Mourinho igyekszik javítani Claudio Ranierivel a közelmúltban elmérgesedő viszonyán. Ugyanakkor a portugál edző továbbra sem szereti az Arsenalt és annak francia menedzserét, Arsene Wengert.
José Mourinho, az ártatlan
Fotó: Imago
José Mourinho, az ártatlan
José Mourinho, az ártatlan
Fotó: Imago
José Mourinho, az ártatlan

José Mourinho és Claudio Ranieri viszonya korábban sem volt ideális. Annak idején Mourinho Ranierit követte a Chelsea kispadján, és az öntörvényű portugál később többször is megjegyzéseket tett a még Ranieri által edzett csapatra.

Mondhatni, a helyzet „fokozódott” miután Mourinho Milánóba tette át székhelyét. Ranieri, amikor csapata már-már megalázó vereséget szenvedett a Hamburgtól a londoni Emrates-kupán (0–3), elismerte a vereséget, és ezt mondta a mérkőzés után: „Ilyen vereség után csak Mourinho tud úgy nyilatkozni, hogy csapata valójában nyert...”

Mourinho erre az Inter honlapján úgy reagált, hogy Ranieri már közel van a hetvenhez, még semmit nem nyert a csapataival, így nem lehet tőle mit várni...

Az olasz újságírók érdeklődésére, Mourinho most bővebben is beszélt kettejük „ügyéről”.

„Egyszerű a Ranieri-történet. Beszélt rólam egyszer, és boldog volt. Beszélt rólam még egyszer, és még jobb kedve lett, aztán harmadszor is mondott dolgokat, amitől nagy mosoly ült az arcára. Ezután mondtam én valamit, ő meg szomorú lett” – mondta tömören Mourinho.

Mourinho nyilatkozata végén természetesen lezártnak tekinti a diskurzust. „Ezzel le is zárhatjuk a témát. Senki sem szeret veszíteni, de el kell fogadnom, hogy ő nyert 3–1-re” – tette hozzá ironikusan.

Az Emirates-kupáról aztán az Arsenalra terelődött a szó, és hogy róluk régóta nem mondott semmi csúnyát, gondolta most megteszi. És nem bánt kesztyűs kézzel az egykori riválissal. „Az Arsenal valóban egyedülálló csapat. Az edzőjük évekig nem nyer semmit, mégis egy bálvány” – összegzett tömören és velősen Mourinho.

Beszólások és áldozatuk (jelenleg épp Arsene Wenger) – Mourinhóról még hallani fogunk.
Legfrissebb hírek

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51

Az a minimum, hogy McTominay nekem adta a mezét – Mourinho a Napoli-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 14:05

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10
Ezek is érdekelhetik