Juventus: Chiellini legalább két hónapra kidőlt

2008.08.18. 22:07
Címkék
Súlyosan megsérült Giorgio Chiellini, a Juventus és az olasz válogatott védőjének bal térde a vasárnap megrendezett Berlusconi-kupa során. A játékos a legoptimistább jóslatok szerint is legalább két hónapot pihenni kényszerül, és mivel Chiellini a Juve védelmének oszlopa, kidőlésével rendkívül érzékeny veszteség érte a „zebrákat".
„Kifordult a térdem, kifordult a térdem!” – kiabálta fájdalmában Chiellini (az egyébként elvesztett) Milan elleni mérkőzésen történt sérülését követően. A Juve orvosai egyelőre az első diagnózisokat értékelik; a legrosszabb forgatókönyv szerint „Chiello” csak 2009-ben térhet vissza a pályára.A Juventus vezetőinek így két hetük maradt arra, hogy megfelelő képességű belső védőt igazoljanak. Természetesen ismét felvetődött a szerb válogatott Ivanovics neve, ám úgy tűnik, az érte folyó versenyben a Milan egyelőre lépéselőnyben van.A Juventus keretében egyébként alighanem lesznek további változások is, hiszen Marchionni és Cristiano Zanetti jelenleg nem hadra fogható, ezért alighanem még egy középpályást igazolnak a torinóiak.Aquilani már csupán egy „álom", ám elképzelhető, hogy mégis a fővárosból érkezik az erősítés (csak nem az AS Romából, hanem a Laziótól), a klubjával épp szakítófélben lévő argentin Ledesma személyében. További hír a Juve háza tájáról, hogy egészségesen, sérülés nélkül tért vissza a csapathoz az Atom Anti becenévre hallgató Giovinco, aki nem tudott maradandót alkotni Pekingben az olasz olimpiai együttessel. Chiellini sérülése amúgy jelentős gondot okoz a válogatottnál is – a védő helyére Lippi csapattársát, Legrottagliét hívta be az olasz keretbe.
Legfrissebb hírek

A Dortmund érdeklődik a Real Madrid fiatal támadója iránt – sajtóhír

Német labdarúgás
15 perce

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
19 perce

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
22 perce

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
38 perce

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
46 perce

Női röplabda: olasz vezetőedzővel folytatja a bajnok Vasas Óbuda

Röplabda
48 perce

„A futball világa nem egy kedves hely” – Endrick reméli, születendő gyermeke nem követi a példáját

Minden más foci
1 órája

Az állatvédők kritizálják a volt Formula–1-es pilótát

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik