Akár az olasz AC Siena is lehet az „Il Fenomeno” megmentője

2008.10.23. 17:26
Címkék
A legutóbb az AC Milannál szereplő Ronaldót a közelmúltban több olasz élvonalbeli csapattal is összehozták, és most úgy tűnik, hogy megvan a befutó. A Siena vezetői egész biztosra veszik, hogy a pályafutása harmadik térdsérüléséből lábadozó brazil kiválóság náluk folytatja gólokban gazdag pályafutását.
Már nem kell sokat várnia a visszatérésre...
Fotó: Action Images (archív)
Már nem kell sokat várnia a visszatérésre...
Már nem kell sokat várnia a visszatérésre...
Fotó: Action Images (archív)
Már nem kell sokat várnia a visszatérésre...
Az idei Valentin-napról egyértelműen állíthatjuk, hogy nem telt túl boldogan Ronaldo számára, hiszen éppen az előző este összeszedett sérülésével volt elfoglalva: február 13-án a Livorno elleni, 1–1-gyel záruló bajnokin egy beadásra ugrott fel, amely utána rosszul fogott talajt, és mint később kiderült, a bal térdében szétszakadtak a keresztszalagok.

Mázlija volt, ha lehet ilyet mondani egy minimum fél évig tartó regenerációs periódussal járó sérülésre, hiszen a jobb térdével korábban már kétszer is volt hasonló problémája, és akkor összesen három évet hagyott ki, miközben kétszer műtötték.

Most három év helyett megúszta nyolc hónap pihenővel a csatárzseni, igaz, közben elvesztette az állását. Sérülése miatt a Milan még a nyáron elengedte őt. Szeptember elején a brazil Flamengónál készült, majd szóba került a neve az új tulajdonosának köszönhetően fantasztikus lehetőségekre szert tevő Manchester Citynél is – ám a brazil klasszis még mindig állástalan.

A legfrissebb hír szerint a Siena lehet Ronaldo megmentője: az olasz kiscsapat elnöke, Giovanni Lombardi Stronati azt mondja, „őrült ötlet, de valósággá válhat” a kétszeres világbajnok támadó megszerzése.

Ronaldo ügynökét a közelmúltban többször is együtt látták a toszkán klub elnökével, és a felek állítólag már közel állnak a megegyezéshez. „Meglátjuk, mi történik, de egész jó esélyünk van Ronaldo aláírásának megszerzésére” – közölte Stronati.

„Nálunk aztán újra formába lendülhet, fantasztikus az erőnléti stábunk. Az a Giorgio d’Urbano professzor vezeti, aki annak idején Alberto Tomba felkészülését is irányította” – lelkesült be az elnök.

Bárhogy is alakuljon a brazil sorsa, egy tényt azért nem árt rögzíteni: ha valóban a Sienába igazol a brazil, az mindenki számára előnyös lehetne. A csapatnak kellene egy gólvágó csatár, hiszen hét meccsen csak öt gól szerzett, míg a támadónak egy olyan együttesre van szüksége, ahol szerepelhet és gólokat lőhet.

Egyébként ha mégsem jönne össze a sienai szerződés, akkor sem kell kétségbeesnie Ronaldónak, hiszen a Sampdoria és a Roma is szívesen látná soraiban. Mivel azonban ingyen igazolható, könnyen elképzelhető, hogy valamely teljesen más együttesnél folytatja majd pályafutását.
Legfrissebb hírek

„Azt akarták, hogy adjam el életem egyik legjelentősebb művét” – Tarsoly Csaba az ETO Parkról

Labdarúgó NB I
9 perce

Németh Krisztián gólpasszal búcsúzott az MTK közönségétől, de a kék-fehérek így sem tudták legyőzni a Szparit

Labdarúgó NB I
9 perce

Fallabda csapat Eb: a férfiak nyertek a belgák ellen, benn maradtak a divízió I-ben

Egyéb egyéni
45 perce

Liga 2: a Sepsi nyerte a feljutásra álló csapatok rangadóját

Minden más foci
1 órája

Strandkézilabda-vb: a kétszeres Európa-bajnok dánokkal is összekerült a magyar férfiválogatott

Kézilabda
1 órája

Szánthó Regő: Remek érzés kupagyőztesnek lenni!

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém hét góllal nyert a Komló ellen

Kézilabda
1 órája

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik