Ferrara nem érti Mourinhót, szerinte az Inter a bajnokság esélyese

2009.07.15. 18:04
Az Inter portugál szakvezetője, José Mourinho néhány napja kijelentette, hogy csalódott csapata eddigi nyári igazolásai kapcsán, mert nem olyan erős a kerete, amennyire ő szeretné. A Juventus vezetőedzője, Ciro Ferrara ugyanakkor nem érti Mourinhót, mert szerinte továbbra is Zlatan Ibrahimovicék a bajnoki cím legfőbb esélyesei.
Ferrara nem a hangzatos nyilatkozataival akar címlapokra kerülni
Ferrara nem a hangzatos nyilatkozataival akar címlapokra kerülni
Ferrara nem a hangzatos nyilatkozataival akar címlapokra kerülni
Ferrara nem a hangzatos nyilatkozataival akar címlapokra kerülni

„Moruinho csalódott? Pedig még mindig az Inter a favorit” – nyilatkozta olasz újságíróknak Ciro Ferrara

A szakember annak ellenére esélyesebbnek tartja a bajnoki cím megnyerésére a milánóiakat, hogy a Juventus a három legfontosabb kiszemeltje közül kettőt – Fabio Cannavarót és Diegót – már megszerzett, és hamarosan Felipe Melo is aláírhat.

Ferrara aztán röviden meg is magyarázta visszafogottságát.

„Jobb csendben, a háttérbe vonulva dolgozni, mintsem hangzatos nyilatkozatokkal a címlapokra kerülni” – mondta Ferrara, aki az Inter mellett a Milant és a Fiorentinát is esélyesnek tartja a bajnoki cím megnyerésére, saját csapatának esélyeit viszont nem taglalta.

A szakember együttesével a pályán szeretne bizonyítani, nem az újságok hasábjain.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A JUVENTUSNÁL

Érkezett: Uszama Eszabr (Vicenza, kv.), Diego (Werder Bremen, 24 500 000), Fabio Cannavaro (Real Madrid, i.), Emanuele Belardi (Udinese, kv.), Mario Kirev (Grasshoppers, kv.), Dario Venitucci (Avellino, kv.), Vincenzo Fiorillo (Sampdoria), Cristiano Novembre (Figline, kv.), Sergio Almirón (Fiorentina, kv.), Raffaele Bianco (Bari, kv.), Christian Pasquato (Empoli, kv.)
Távozott: Dario Knezevic (Livorno, kv.), Pavel Nedved (visszavonult), Olof Mellberg (Olympiakosz, 2 500 000), Domenico Criscito (Genoa, 5 500 000)


„HIBA VOLT AZ INTERNEK ADNI A 2006-OS SCUDETTÓT"

Az Olasz Labdarugó Szövetség (FIGC) korábbi elnöke, Franco Carraro a La Gazzetta dello Sport című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hiba volt, hogy a Calciopoli-botrány után az Internek ítélték oda a 2006-os scudettót. Az olasz szövetség korábbi elnöke továbbra is tagadja, hogy bűnös lett volna a 2006-os Calciopoli-botrányban. „2006-os Lemondásom nem a bűnösség beismerése volt. Valamennyi hibámat jóhiszeműen követtem el. Tiszta lelkiismerettel távoztam, ami jó érzéssel tölt el. Sajnálom, ha sokan a bűnöm beismeréseként értelmezték lemondásomat” – fogalmazott a botránnyal kapcsolatban Carraro, aki szerint hiba volt, hogy a 2005-2006-os bajnoki címet a harmadik helyen végzett Internek ítélték (a botrányban leginkább érintett bajnokcsapatot, a Juventust kizárták az élvonalból, de a második helyen végzett Milan is súlyos büntetést kapott). „Az, hogy a 2005–06-os scudettót az Inter kapta meg, teljesen elbaltázott lépés volt, mert pusztán érzelmi alapon született döntés” – mondta Carraro.
Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04