Mourinho: Eto’o nem ér kevesebbet, mint Ibrahimovic

2009.07.26. 11:20
Néhány héttel ezelőtt José Mourinho még arról beszélt, hogy nem áll rendelkezésére olyan keret, amellyel komolyabb eredményt tudna elérni. Legutóbbi nyilatkozatában ennek pont az ellenkezőjét állította. A portugál edző szerint az Inter játékosállománya jóval sokszínűbb lesz a következő idényben, ráadásul Ibrahimovic távoztával sem gyengültek.
Mourinhót nem rázta meg nagyon a búcsú Ibrahimovictól
Fotó: Action Images (archív)
Mourinhót nem rázta meg nagyon a búcsú Ibrahimovictól
Mourinhót nem rázta meg nagyon a búcsú Ibrahimovictól
Fotó: Action Images (archív)
Mourinhót nem rázta meg nagyon a búcsú Ibrahimovictól

Az Internek sokkal kiegyensúlyozottabb lett a kerete a nyári igazolásoknak köszönhetően, mint az előző idényben. José Mourinho, a fekete-kékek vezetőedzője legalábbis így gondolja.

„Egy kiegyensúlyozottabb keretről álmodtam, és ez megvalósult” – nyilatkozta Mourinho a La Gazzetta dello Sportnak.

„Szerettem volna egy, a már meglévő védőinktől eltérő stílusú hátvédet, aki uralja a légteret, és a támadásokat is jobban segíti. Megkaptam Lúciót. Akartam egy olyan képességű középpályást, mint Motta és egy olyan támadó középpályást, valamint csatárt, mint Hleb és Diego Milito” – indokolta meg a portugál szakember, miért olyan elégedett a nyári igazolásokkal.

Persze megkerülhetetlen volt a már kész tényként kezelt Ibrahimovic–Eto’o csere, amelynek keretében Alekszandr Hleb kölcsönjátékosként kerül a milánói csapathoz.

„Csak egy bolond edző örülne Ibrahimovic elvesztésének, de ugyanígy csakis egy bolond nem lenne boldog Eto’o megszerzése után. Nagyon is örülök az érkezésének. Hogy elárult-e minket Ibra? Azt hittem, hogy velünk marad, mivel csak a Real Madrid képes ilyen őrült összeget kifizetni, ehelyett azonban a Barcelona vette meg. Úgy gondolom, ez a nyár legnagyobb volumenű átigazolása, amely több mint 80 millió fontot mozgatott meg. Szerintem Eto’o egyetlen euróval sem ér kevesebbet, mint Ibrahimovic” – osztotta meg a véleményét a két játékosról Mourinho, aki a kameruni csatárról bővebben is beszélt.

„Amikor először találkoztunk, vitába keveredtünk egymással. Én viszont szeretem az olyan játékosokat, akiket felbosszant egy vereség. Ezután még a Chelsea menedzsereként szerettem volna leigazolni őt Maiconnal együtt, de 40, illetve 30 millió fontba kerültek volna” – idézte fel José Mourinho.
Legfrissebb hírek

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

Videó: Mourinhót elcsípték a reptéren, a jövőjéről faggatták volna

Minden más foci
2026.05.13. 08:16

Iker Casillas nem akarja, hogy José Mourinho legyen a Real Madrid következő vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 19:34

José Mourinho megegyezett a Real Madriddal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 14:54

As: jelentős átalakítás várható a nyáron a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.11. 16:56

José Mourinho az egyetlen jelölt a Real Madrid kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.10. 12:17
Ezek is érdekelhetik