AS Roma: hivatalosan is bemutatták az új stadion terveit

2009.09.29. 15:07
Címkék
Az AS Roma vezetősége ma mutatta be a csapat új stadionjának terveit. A sajtótájékoztatón a klub képviselői mellett a római városvezetők is részt vettek.

 

Az új stadion látványterve
Az új stadion látványterve

A Roma elnöke, Rosella Sensi a mai sajtótájékoztatón elmondta, az arénát édesapja, a Roma tavaly elhunyt legendás elnöke tiszteletére nevezik el Franco Sensi Stadionnak.  Az új létesítményt 55 ezresre tervezik, de 60 ezresre is kibővíthető lesz, és Róma nyugati városrészében kívánják felépíteni.

A sajtótájékoztatón a Roma több játékosa, illetve Claudio Ranieri vezetőedző elégedetten nyilatkozott a tervekről.

A szakvezető nagy örömmel fogadta a klub törekvéseit, mivel a szurkolók így közelebb kerülnének a játéktérhez, s emiatt szerinte pokoli hangulat várna a riválisokra. A „farkasok” jelenleg az ősi rivális Lazióval közösen használják a római Olimpiai Stadiont, melyben a pályát futópálya övezi, azaz a drukkerek távol vannak a gyeptől.   

„Remélem, gyorsan felépül, mert szeretnék még pályára lépni ott. Talán lesz rá lehetőségem a nyáron aláírt ötéves szerződésemnek köszönhetően" – mondta Francesco Totti csapatkapitány.

„Elképzelem, ahogy telt ház előtt futballozunk az új stadionban; hihetetlen atmoszférája lesz, így már nagyon várom, hogy az  új létesítményben szerepelhessünk" – nyilatkozta a középpályás Daniele De Rossi.

 

Legfrissebb hírek

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
1 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
12 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
15 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
17 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
38 perce

Claude Makélélé: Nem véletlen, hogy nálam mindig kezdő volt Ádám Martin

Minden más foci
40 perce

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
55 perce