Az Internél nem állnak Adriano útjába

2009.10.08. 12:39
null
Adriano (jobbra) a Milan kiszemeltje? (fotó: Action Images)
Címkék
Olasz lapértesülések szerint a Milanban folytathatja pályafutását Adriano, a brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Flamengo csatára. Legutóbbi olasz klubja, az Inter elnöke bejelentette, nem állnak a futballista útjába. Adriano ügynöke ugyanakkor cáfolta a játékos Olaszországba történő visszatérésének hírét.

A Milan igazgatója, Ariedo Braida a Corriere dello Sport információi szerint Brazíliából visszatérve elragadtatással beszélt az „új” Adrianóról, akinek játékát megtekintette a sportvezető.

Olasz sajtóértesülések szerint ezek után a januári átigazolási időszakban a Milan játékosa lehet a támadó, aki tényleg remek formában van. 22 mérkőzésen 15 gólt szerzett, ez pedig válogatott meghívót jelentett számára.

Igen ám, csakhogy Adriano nem akármilyen körülmények között került a Flamengóhoz: áprilisig ugyanis az Inter játékosa volt, de szerződést bontott velük alkoholizmusára és depressziójára hivatkozva. Igaz, az még a milánói vezetőket is meglepte, hogy a csatár hazatérése után néhány héttel már futballozott…

Kérdés, hogy ezek után az Inter vezetői mit szólnak ahhoz, hogy Adriano esetleg a városi riválishoz szerződik.

„Ha Adriano a Milanba akar menni, menjen – nyilatkozta Massimo Moratti, az Inter elnöke. – Ő már nem az Inter játékosa, nem állunk az útjába.”

A brazil futballista az olasz bajnokságban korábban szerepelt a Fiorentina és a Parma együttesében is.

Adriano ügynöke, Gilmar Rinaldi ugyanakkor tagadta, hogy a támadó a Milanban futballozik majd, mondván, a 27 éves játékos nagyon jól érzi magát a Flamengónál. Igaz, Rinaldi azt hozzátette, hogy nem zárható ki a januári klubváltás, de Adriano jelenleg úgy gondolkodik: a világbajnokságig mindenképpen Brazíliában marad, tehát a csere csak országon belül jöhet létre.

Legfrissebb hírek

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclelrc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
22 perce

A 10-es mez: Vitális Milán egyre inkább otthon van Athénban

Légiósok
37 perce

Román Liga 2: Vida gólt szerzett Husztiék ellen – videó

Minden más foci
44 perce

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
1 órája

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
1 órája

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
2 órája

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
2 órája