Cannavaro győzködi Nestát a visszatérésre

2009.10.27. 13:17
null
Cannavaro (balra) reméli, hogy Nesta hamarosan újra csatlakozik az olasz válogatotthoz (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Az olasz labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Fabio Cannavaro a La Stampának adott nyilatkozatában elmondta, hogy tiszteli egykori válogatott védőtársát, Alessandro Nestát, és ha lát esélyt arra, hogy valamilyen módon rá tudja venni az AC Milan hátvédjét a squadra azzurrába való visszatérésre, meg fogja tenni.

Nesta utoljára a 2006-os világbajnokság csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában játszott – mégpedig 78-adszor – a squadra azzurrában, ám a 17. percben sérülés miatt le kellett cserélni Csehország ellen.

Nesta ezt követően sorozatos sérülései miatt lemondta a válogatottságot, és az akkori szövetségi kapitány, Roberto Donadoni hiába próbálta rávenni, hogy csatlakozzon a 2008-as Európa-bajnokságra utazó keretéhez, a Milan védője azóta sem gyarapította szerepléseinek számát a nemzeti együttesben.

A 33 éves játékos nemrég tért vissza hátsérüléséből, és ismét az egyik legjobb hátvédnek számít a Serie A-ban; sőt nagyszerű védőteljesítménye mellett a Chievo ellen az ő két góljának köszönhetően tudta a Milan hátrányból fordítva megszerezni a három pontot.

A La Stampának adott nyilatkozatában Cannavaro azon véleményének adott hangot, hogy egy olyan nagyszerű futballista, mint Nesta mindenképpen hasznára lenne a válogatottnak.

„Tisztelem és megértem, most tért vissza a sérüléséből, amely miatt egy évet kihagyni kényszerült. Félt attól, hogy be kell fejeznie a profi pályafutását, hiszen szinte állandóan sérült volt” – kezdte Cannavaro.

„Sokat szenvedett, és semmit sem akar kockáztatni. Ugyanakkor Nesta egy kivételes labdarúgó, így természetes, hogy mindenki a válogatottban szeretné tudni” – tette hozzá az aranylabdás hátvéd, aki nem tett le arról, hogy korábbi válogatottbeli csapattársát rávegye a további szereplésre.

„Ha tudok tenni annak érdekében bármit is, hogy meggyőzzem őt a visszatérésről, meg fogom tenni” – zárta mondandóját a Juventus védője.

Legfrissebb hírek

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
25 perce

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
54 perce

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
1 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
2 órája

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
9 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
9 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
9 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája