Frey: Ott vagyok a világ legjobb öt kapusa között

2009.10.27. 09:19
Címkék
A Fiorentina francia légiósa, Sébastien Frey saját magát a világ legjobb öt kapusa közé sorolja, és még mindig nem tudja, miért nem számít rá a válogatott szövetségi kapitánya, Raymond Domenech.

 

Frey meghatározó tagja a Fiorentinának, de a válogatottban mégsem számítanak rá (Fotó: Action Images)
Frey meghatározó tagja a Fiorentinának, de a válogatottban mégsem számítanak rá (Fotó: Action Images)

„Remélem, nem veszik nagyképűségnek, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy ott vagyok a világ legjobb öt kapusa között. Az első helyre mindenképp Buffont tenném, majd jön Júlio César, Cech és Casillas" – kezdte mondandóját a Rai Sport mikrofonja előtt Sébastien Frey.

A Fiorentina kapusa a francia szövetségi kapitánnyal, Raymond Domenech-sel való nézeteltéréséről is mesélt.

„Hiába teljesítek jól, nem hívnak be a válogatottba. Domenech-sel sohasem ütköztem, és vitáink sem voltak, ennek ellenére nem hív meg a keretébe, ráadásul még egyszer sem adott magyarázatot arra, hogy miért zár ki engem a nemzeti csapatból."

A kiváló fizikai adottságokkal büszkélkedő Freyt 18 évesen szerződtette az Internazionale, miután egy évet már lehúzott a Cannes élvonalbeli együttesében, amelyben 24 alkalommal kapott lehetőséget. A milánóiaknál viszont epizódszerep jutott számára osztályrészül, három év alatt csupán 35 találkozón játszott, igaz, egy évig kölcsönben Veronában védett. Parmában aztán már komolyan számoltak vele, de az igazán nagy kiugrást a Firenzébe igazolása jelentette: a Fiorentinát 2005 óta szolgálja.

A francia válogatottban a 22 éves Hugo Lloris (Lyon) és a 24 éves Steve Mandanda (Marseille) számít jelenleg biztos kerettagnak, nemzetközi tapasztalatuk azonban aligha mérhető ahhoz, amit Frey tett le eddig a sportág képzeletbeli asztalára.

Kétszeres válogatott, bemutatkozására 2007. november 21-én, az ukránok elleni 2–2-es döntetlen alkalmával került sor. Tagja volt a 2008-as Eb-n szereplő francia csapatnak is, ám a kontinensbajnokságot követően posztján maradó Raymond Domenech annak ellenére nem hívta meg újra, hogy a Fiorentina sikereiben döntő részt vállalt és 29 évesen kifejezetten jó kapuskorban van. hazája sajtója egyébként Frey mellőzése miatt is folyamatosan támadja a szövetségi kapitányt.

A múlt heti BL-csoportkörös mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban a Debrecen háromszor is megadásra késztette a francia hálóőrt, aki ennek ellenére győztes csapat tagjaként távozhatott a pályáról, mivel társai négyszer is eredményesnek bizonyultak.

Jövő szerdán amúgy a Fiorentina a magyar bajnokot fogadja a BL-ben, és biztosan nem játszhat Cesare Natali, aki a Napoli elleni bajnokin szenvedett combsérülést, így kéthetes kihagyás vár rá.

A Debrecen ellen gólt szerző Mario Alberto Santana sem úszta meg sérülés nélkül a Napoli elleni meccset, le is kellett cserélni az argentint, de a középpályás keddtől már társaival együtt készülhet.

Budapesten sérülés miatt nem állt Cesare Prandelli vezetőedző rendelkezésére Marco Marchionni és Savio Nsereko, a DVSC firenzei vendégjátékán azonban már mindketten bevethető állapotban lesznek. Miként az együttes kapitánya, Dario Dainelli is, aki egyelőre könnyített edzésmunkát végezhet csak.

Legfrissebb hírek

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
27 perce

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
56 perce

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
1 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
2 órája

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
9 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
9 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
9 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája