Olaszország: Capello az ultrákat bírálta, hazájában megharagudtak rá

MTI MTIMTI MTI
2009.10.27. 08:07
Címkék
Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya magára haragította az olaszokat, amikor azt mondta, hogy az itáliai szurkolók egy része tönkreteszi az ország élvonalbeli futballját.

„A Serie A-ban az ultrák azt csinálnak, amit akarnak, a stadionokban pedig mindenkit sértegetnek" – nyilatkozta a szakvezető, majd hozzátette, hogy spanyol és angliai arénákban sokkal barátságosabb, családiasabb légkör uralkodik.

A tréner kijelentésére azonnal reagált többek között Gianni Petrucci, az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke, aki azt mondta, hogy Capello állítása nem fedi a valóságot, s hangsúlyozta: „könnyű egy másik országból, az ottani válogatott szövetségi kapitányaként kritizálni az olasz drukkereket."

Capello irányításával az angolok a világbajnoki selejtezők során 10 mérkőzésen kilencszer győztek s mindössze egyszer kaptak ki, így csoportelsőként jutottak ki a jövő évi dél-afrikai vb-re.

Legfrissebb hírek

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
29 perce

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
58 perce

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
1 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
2 órája

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
9 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
9 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
9 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája