„Pontrúgásokkal legyőzhető a Fiorentina”

2009.10.05. 12:03
null
Szpisljak szerint Alessandro Gamerini és társai pontrúgásokkal hozhatók zavarba (Fotó: Action Images)
Címkék
Zoran Szpisljak, a DVSC-TEVA másodedzője vasárnap a helyszínen tekintette meg a magyar bajnok következő BL-ellenfele, a Fiorentina Lazio elleni bajnokiját (0–0). A szakember szerint pontrúgásokkal hozható zavarba az olasz gárda.

 AZ NSO AJÁNLJA: BL 2009–2010
BL-csoportkör, 2009–2010
A DVSC BL-ellenfelei
BL-adatbank, 2009–2010
BEK-, BL-döntők
Magyar klubcsapatok nemzetközi meccsei
Szurkolói szoftver

„A találkozó végeredménye sok mindent elmond az összecsapásról" – mondta a Hajdú-Bihari Naplónak Zoran Szpisljak a gól nélküli döntetlennel végződő Fiorentina–Lazio meccs kapcsán.

„A Fiorentina kezdeményezett többet, de ezúttal csupán ennyire futotta tőle. Valójában csak a második félidőben mutatták meg a hazaiak, hogy mit tudnak, a mérkőzésnek ebben a periódusában BL-riválisunk volt fölényben, a lilák nyilván szerették volna dűlőre vinni a találkozót saját közönségük előtt. Véleményem szerint a pontrúgásokkal lehet keresnivalónk, jó szöglet- és szabadrúgás-variációkból megszerezhetjük azt a fontos találatot, amely a végső sikerünket is meghozhatja" – idézi a dvsc.hu Szpisljak nyilatkozatát.

 

A szerb szakember elmondta, hogy a firenzeiek láthatóan lassabb iramot diktáltak, mint a Bajnokok Ligájában.

„Egy olasz bajnoki tempóját nem lehet összehasonlítani a BL-ben tapasztalt  színvonallal" – fogalmazott Szpisljak.

Az edző hozzátette, ezzel együtt természetesen nehéz ellenfél a Fiorentina, az olaszok nagyon fegyelmezetten zárják le a területeket, így vélhetően nem lesz sok helyzete a Debrecennek a firenzeiek ellen.

A DVSC október 20-án fogadja a Bajnokok Ligájában az E-csoport második helyén álló Fiorentinát a Puskás Ferenc Stadionban. Az olaszok az 1. fordulóban kikaptak Lyonban 1–0-ra, majd otthon 2–0-ra nyertek a Liverpool ellen.

Legfrissebb hírek

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
27 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
28 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
30 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
31 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
31 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclerc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
1 órája