Serie A: Koman jó beadással és egy lövéssel mutatkozott be a Bariban

2009.10.25. 23:43
Címkék
Ahogy arról már beszámoltunk, bemutatkozott az élvonalban új csapatában, a Bariban Koman Vladimir, a Sampdoriától kölcsönvett magyar futballista, az Egyiptomban megrendezett U20-as világbajnokság egyik sztárja. A beszámolók szerint a csereként beállt középpályásnak volt egy jó beadása és egy lövése.

Komant az olasz sajtó már az idény első fordulóiban is többször a várható kezdőcsapatba jelölte, de eddig még a 18-as keretbe sem került be.

A Lazio elleni mérkőzésen viszont Giampiero Ventura végre tényleg benevezte őt a találkozóra a cserék közé, és a 78. percben az argentin Sergio Almirón helyére be is állhatott a 2–0-ra vezető hazai csapatba.

Nem lehet azt állítani, hogy az Ungváron született támadó középpályás csak az eredmény tartására törekedett volna, hiszen a 81. percben elment a szélen, pontosan adott be, az érkező Riccardo Meggiorini pedig centikkel lőtt mellé, majd a 88. percben már saját maga vállalkozott lövésre a 16-oson kívülről, de sajnos nem találta el a kaput.

A Nemzeti Sport Online elkészítette Koman eddigi Serie A-s pályafutásának teljes statisztikáját, ebből kiderül, hogy legutóbb több mint két éve, 2007. május 27-én, a Fiorentina–Sampdoria (5–1) találkozón szerepelt az élvonalban a még mindig csak 20 éves játékos.

 KOMAN VLADIMIR A SERIE A-BAN
2006–2007 Sampdoria 4 mérkőzés
2009–2010 Bari 1 mérkőzés

 

RÉSZLETES STATISZTIKA
Szezon (dátum) Forduló Mérkőzés Státusz Játékidő
2006–2007 (ápr. 18.) 22. Udinese–Sampdoria 1–0 kezdő 45 perc
2006–2007 (ápr. 7.) 31. Sampdoria–Torino 1–0 kezdő 76 perc
2006–2007 (máj. 6.) 35. Sampdoria–Reggina 0–0 kezdő 27 perc
2006–2007 (máj. 27.) 38. Fiorentina–Sampdoria 5–1 csere 36 perc
2009–2010 (okt. 25.) 9. Bari–Lazio 2–0 csere 12 perc
Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
16 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
16 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
27 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
55 perce

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája