A ghánai Adiyiah-ra lecsapott az AC Milan

2009.11.01. 23:57
null
Adiyian Egyiptomban megcsinálta magának a szerencsét és a szerződést (Fotó: Reuters)
Címkék
Amint azt már egy napja sejteni lehetett és amint arról a Nemzeti Sport Online is beszámolt, az vasárnapra hivatalossá vált: a ghánai Dominic Adiyiah-ot szerződtette az AC Milan. Ezt a milánói labdarúgócsapat elnök-helyettese, Adriano Galliani jelentette be este a klub tévé-csatornájának egyik műsorában, hogy felkerüljön a piros-feketék hivatalos honlapjára is.
ADIYIAH-RÓL TUDNI ILLIK

Az 1989. július tizedikén született Adiyiah 2000-tól kezdődően hat éven át a Feyenoord A

Akadémián pallérozódott, majd a 2007–2008-as idényben a Hearts of Lions csapatába szerződött, amelyben 24 találkozón tizenegy gólt szerzett első szezonjában. Rögvest be is választották a ghánai bajnokság All Star csapatába és a szezon MVP-je is ő lett. Ilyen kiugró hazai siker után egyenes volt az útja a norvég élvonalba. A Fredrikstad játékos-megfigyelőit dicséri a szerződtetése, a csatár 2008. augusztus hatodikán mutatkozott be az északi csapatban. Az már kevés említést érdemel, hogy nem igazán érezhette jól magát. Kellett egy kis időjárásváltozás, hogy beinduljanak a motorjai.
Egyiptomban nyolc gólt szerzett a korosztályos vb-n – kettőn éppen a magyarok elleni elődöntőben –, amellyel megváltotta milánói belépőjét.

Adiyiah az egyiptomi U20-as világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet: a kiváló fizikai adottságokkal rendelkező, gólerős játékost a torna legjobbjának választották meg, nem mellékesen ő lett a gólkirály is egyben.

A légiós jó játéka nem maradt visszhang nélkül a nemzetközi futballporondon és így aligha esik nehezére, hogy hamarosan melegebb éghajlatra költözhet, hiszen eddig a norvég Fredrikstad alkalmazásában állt, a milánóiakhoz januárban csatlakozik majd.

„Sikerült megegyeznünk a norvég klubbal, most Adiyiah-nak kell engedélyt kérnie, hogy eljöhessen Olaszországba – mondta Galliani. – Természetesen neki is át kell esnie az orvosi vizsgálaton. A taktikánk változott az utóbbi időben, szükségünk van egy olyan támadóra, aki képes beilleszkedni a társak mellé a mostani stílusunkba, ezért tettünk gyors lépéseket a megszerzéséért."

A milánóiaknak valóban gyorsan kellett cselekedniük, hiszen a ghánai támadó többek között a Chelsea és a Manchester City érdeklődését is erősen felcsigázta, márpedig az anyagiak említett két angol klubnál nem nagyon szoktak gondot jelenteni. Most viszont lekéstek Adiyiah-ról.

Az AC Milan másik vasat is a tűzben tart, a sportvezető szerint csupán órák választják el őt attól, hogy hivatalosan is bejelentse David Beckham visszatérését.
 

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
6 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
7 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
7 órája