Serie A: a jól passzoló Koman reméli, megragad a kezdőben

2009.11.30. 08:53
Címkék
Ahogyan arról már beszámoltunk, bajnoki mérkőzésen tegnap szerepelt először a Bari kezdőcsapatában Koman Vladimir, a gárda 20 éves magyar légiósa

Giampiero Ventura vezetőedző a bal oldali középpályás posztján küldte pályára a játékost, aki lecseréléséig (83. perc) a La Gazzetta dello Sport adatai szerint 66 passzt adott (ezek 80.30 százaléka ért társhoz), 14 párharcából 9-et nyert meg, egy szabálytalanságot vétett, és hármat szenvedett el a Siena ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen.

Ha kicsit elrugaszkodunk a számoktól, és a mérkőzés eseményeit nézzük, elmondhatjuk: többször ugratta ki jó átadással a csatárokat, és ötletes stílusával színt vitt a támadójátékba.

„Háromszor vagy négyszer hoztam helyzetbe Barretót, ebből volt olyan, amikor egyedül állt szemben a kapussal, mégsem tudta berúgni” – jelezte Koman, hogy rajta nem múlott a nagyobb különbségű győzelem.

„Majdnem volt egy gólpasszom is, a bíró azonban les miatt nem adta meg a gólt, talán jogosan, talán nem. A hétközi edzések alapján már számítottam arra, hogy kezdek, és úgy érzem, sikerült is élnem a lehetőséggel. Remélem, megragadok a kezdők között, már csak azért is, mert két hét múlva a Juventust fogadjuk esti meccsen.”

Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
24 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
31 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
33 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
35 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
59 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

Fél óra alatt Szendrei-dupla és három gól: Paks–DVSC 1–2

Labdarúgó NB I
1 órája

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
1 órája