Bari: Koman Vladimir akár kapusként is elvállalná a játékot

2010.01.29. 10:59
Címkék
Igen hosszú ideig várt a bizonyítási lehetőségre az olasz élvonalban érdekelt Bari labdarúgócsapatánál Koman Vladimir, és becsületére legyen mondva, élni tud a bizalommal. Erről a klub honlapján nyilatkozott a magyar légiós.

„Boldog lehetek, hogy folyamatosan szerepelhetek – vélekedett Koman, aki az Inter ellen 2–2-es döntetlenre végződő hazai bajnokin kezdőként futhatott ki a pályára. A középpályás azt is hozzátette: amíg nem játszott, türelmesnek kellett lennie, de ez végül meghozta számára a lehetőséget.

„Amikor az edzőm azt mondta nekem, hogy pályára lépek az Inter ellen, csak az járt a fejemben, hogy jól játsszak."

Koman megemlítette még, hogy egyelőre nem a számára legideálisabb poszton kap lehetőséget, de most ez nem igazán számít, csak az, hogy rendszeresen futballozhat. Rajta nem múlik, ő képes alkalmazkodni. Akár kapusként is bevállalná a szereplést, fogta tréfásra a dolgot a középpályás.

Persze jobb lenne az ellenfél kapujához közelebb játszani, gyakrabban gólszerzési lehetőséghez jutni, mert ez közelebb áll a stílusához, ám saját bevallása szerint a mostani helyzet sem jelent neki problémát. A lényeg, hogy a csapat minél eredményesebb legyen.

A Bari a hétvégén a Palermót fogadja, és Koman szerint csodálatos hazai közönségük támogatásával valós győzelmi reményekkel lépnek pályára.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,sa,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
13 perce

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
34 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
1 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
1 órája

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
1 órája

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája