Juventus: Schillaci szerint Zaccheronival megmenthető a szezon

2010.02.18. 12:38
Címkék
A Juventus labdarúgócsapatának korábbi csatára, Salvatore Schillaci szerint a sok sérülés és a kispadról a közelmúltban menesztett Ciro Ferrara rutintalansága miatt szerepel a vártnál gyengébben a torinói gárda. Az 1990-es vb (egyik) hőse azonban úgy véli, még megmenthető a szezon, és a Juve a bajnokságban elérheti a BL-szereplést érő 4. helyet.

„A Juventus maga mögött hagyta a problémákat" – kezdte a Rádió Erre2-nak adott nyilatkozatát Schillaci.

„Eddig szörnyen sikerült az idény, amihez hozzájárult a csapatot sújtó sok sérülés, illetve Ciro Ferrara rutintalansága is" – fogalmazott  Schillaci, aki 1989 és 1992 között szolgálta a Juvét.

„Zaccheroni viszont tapasztalt edző, aki a Milannal bajnokságot nyert, így az ő vezetésével még megmenthető a szezon, bekerülhetünk a bajnokságban a legjobb négy közé" – tette hozzá a korábbi kiváló támadó.

A Juventus már búcsúzott a Bajnokok Ligájától és az Olasz Kupától is, a Serie A-ban pedig csak a hatodik helyen áll, igaz, mindössze egy pont a hátránya a 4. Napolival szemben.

Legfrissebb hírek

Nem volt kérdés a DVSC sima győzelme a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
17 perce

Kifütyülték Borbély Balázst Győrben: ETO FC–Ferencvárosi TC 0–0

Labdarúgó NB I
30 perce

Mátrixos videóval jelentette be Gabriel Martinellit az Al-Hilal

Minden más foci
36 perce

Lévai Levente felkerült a bajnokok falára

Birkózás
48 perce

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
1 órája

Vuelta: szlovén szenzáció a Calar Altón

Kerékpár
1 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kajak-kenu ob: Szolnokon is győztek a poznani világbajnokok

Kajak-kenu
1 órája