Az edző marad, a tulajdonos távozik

2010.03.30. 18:04
null
Cesare Prandelli marad Firenzében (fotó: Action Images)
Címkék
Cesare Prandelli marad a Fiorentina labdarúgócsapatának vezetőedzője, de eldőlt az is, hogy távozik Diego Della Valle klubtulajdonos.

A Fiorentina számára mozgalmas nap volt a mai. A délelőtt folyamán Diego Della Valle klubelnök jelentette be, hogy távozik az együttestől.

A vezető megsértődött, amikor Cesare Prandelli bírálta a stadionépítési terveket, valamint rossz néven vette Della Valle sürgető telefonhívását, amely szerint mihamarabb határozzon a jövőjéről.

„Mindenkinek, aki szereti a Fiorentinát, üzenem, hogy mostantól nem vagyok a csapat tulajdonosa" – áll Della Valle közleményében. A vezető egyben kérte a szurkolókat, hogy tartsák nyitva a szemüket, ne hagyják manipulálni magukat attól a személytől, aki viszályt próbál szítani a klub és a drukkerek között.

Della Valle hozzátette, hogy fivére, Andrea továbbra is közel marad a klubhoz, és benne megvannak azok a képességek, amelyek a Fiorentina vezetéséhez kellenek.

Ugyanaznap Prandelli is közleményt adott ki, amelyben leírta: továbbra is marad a Fiorentinánál. A szakember szerződése 2011-ig szól.

Legfrissebb hírek

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
8 perce

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de így is hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
12 perce

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
52 perce

Az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lili is fut a Budapest Félmaratonon

Atlétika
1 órája

KONFERENCIALIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-konferencialiga
1 órája

A FIBA feloldotta az orosz kosarasok korlátozását

Kosárlabda
1 órája

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
1 órája

Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Népsport
1 órája