Ronaldinho büntetőjével nyert a Milan

2010.05.01. 22:45
Címkék
A sokáig meddő mezőnyfölényben játszó Milan 1–0-ra nyert hazai pályán a Fiorentina ellen a Serie A 36. fordulójában. A mérkőzés egyetlen találatát Ronaldinho szerezte a 77. percben tizenegyesből.



Ronaldinho (jobbra) gólja három pontot ért a Milannak (Fotó: Reuters)
Ronaldinho (jobbra) gólja három pontot ért a Milannak (Fotó: Reuters)

A Milannak néhány mérkőzéssel ezelőtt még a bajnoki címre is jó esélye volt, az utolsó három fordulóban azonban azért kell küzdenie, hogy ne szoruljon le a dobogóról. Leonardo először ült a piros-feketék kispadján azóta, hogy tudatták vele: a következő szezonban már nem ő irányítja a csapatot.

A középmezőnyben szerénykedő Fiorentina hamar előnybe kerülhetett volna, ám Riccardo Montolivo remek lövését a nagyot nyújtózó Dida kitornászta a jobb alsó sarok elől.

A hazaiaknál Ronaldinho nagy kedvvel játszott, szinte az összes veszélyes Milan-támadásban benne volt, ám az első félidőben hiába igyekezett, sem neki, sem társainak nem sikerült bevennie a szünet előtt több nagy védést is bemutató Sébastien Frey kapuját.

A második félidőben egyre nagyobb fölénybe kerültek a milánóiak, Sztevan Jovetics lecserélése után pedig még kevesebbet tartózkodtak a Fiorentina játékosai az ellenfél térfelén.

Hiába folyt azonban a játék többnyire a vendégek tizenhatosa előtt, a Milan nem tudta feltörni a firenzeiek védelmét. Pedig többször is csak centiken múlott a dolog: Clarence Seedorf lövése alig ment fölé, Ronaldinho szabadrúgása után pedig Frey mentette meg csapatát a góltól.

Leonardo negyedórával a vége előtt kettős cserére szánta el magát, Filippo Inzaghit és Mancinit küldte be Huntelaar és Seedorf helyére. Nem sokkal ezután tizenegyeshez jutott a Milan, a játékvezető szerint ugyanis Per Kröldrup szabálytalanul szerezte meg a labdát Marco Borriellótól. A büntetőt Ronaldinho vállalta el, és a jobb alsó sarokba lőtt a jó irányba vetődő Frey mellett (1–0).

 RONALDINHO GÓLJA
 

A kapott gól után egyből sokkal aktívabb lett a Fiorentina, ám kései rohamai annak ellenére nem vezettek eredményre, hogy az utolsó perceket már emberelőnyben játszhatta Massimo Ambrosini kiállítása miatt.

A Milan tehát nyert, nagy lépést téve a harmadik hely megszerzése felé.

SERIE A 
36. FORDULÓ
Milan–Fiorentina 1–0 (Ronaldinho 77. – 11-esből)
AZ ÁLLÁS 
  1. Roma 36 22 8 6 64–40 +24  74
  2. Internazionale 35 21 10 4 68–31 +37  73
  3. Milan 36 19 10 7 57–38 +19  67
  4. Sampdoria 35 17 9 9 45–40 +5  60
  5. Palermo 35 16 10 9 54–44 +10  58
  6. Juventus 35 16 6 13 52–49 +3  54
  7. Napoli 35 13 14 8 46–41 +5  53
  8. Genoa 35 13 9 13 56–57 –1  48
  9. Parma 36 12 10 14 39–48 –9  46
10. Fiorentina 36 13 7 16 47–44 +3  46
11. Chievo 35 12 8 15 33–34 –1  44
12. Bari 35 11 10 14 41–46 –5  43
13. Udinese 35 11 9 15 48–51 –3  42
14. Cagliari 35 11 9 15 52–53 –1  42
15. Catania 35 9 13 13 41–43 –2  40
16. Lazio 35 9 13 13 34–39 –5  40
17. Bologna 35 10 9 16 39–52 –13  39
18. Atalanta 35 9 7 19 35–48 –13  34
19. Siena 35 7 9 19 38–63 –25  30
20. Livorno 35 7 8 20 25–53 –28  29
Legfrissebb hírek

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
2 perce

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
3 perce

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
13 perce

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
24 perce

Jégkorong Kontinentális Kupa: október 18-án találkozik a BJA és a Brassó Észtországban

Jégkorong
30 perce

Hazája harmadosztályában köthet ki az Euroliga tavalyi ezüstérmese

Kosárlabda
30 perce

Már csak 10 nap! Impozáns trófea jár az atlétikai világdöntő győzteseinek

Atlétika
36 perce

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
47 perce