Benítez magabiztos Intert akar látni ma este

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 18:33
null
Javier Zanetti tapasztalatára nagy szükség lehet a Bologna ellen (Fotó: Action Images)
Ma este bemutatkozik a Rafa Benítez-féle Internazionale az olasz labdarúgó-bajnokságban. A Serie A első fordulójának ma esti záró mérkőzésén a címvédő fekete-kékek a bajnokságot edzőcserével kezdő Bologna vendégei lesznek (Digi Sport, 20.30, élő).

Az Inter az egyik kulcsjátékosa, az Atlético Madrid elleni pénteki európai Szuperkupa-mérkőzésen térdsérülést szenvedő Maicon nélkül lép pályára Bolognában, ám ez természetesen nem jelenti a tervek átírását – azaz Rafa Benítez vezetőedző három ponttal szeretné emlékezetessé tenni bemutatkozását az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

„Nem tudtuk elhódítani az európai Szuperkupát, ám ami pénteken elkeserített bennünket, az most már inkább motivál, és segíthet abban, hogy szakítsunk az utóbbi években megszokott gyengébb bajnoki rajtok hagyományával” – mondta Benítez, utalván arra, hogy az elmúlt három bajnokságot az Inter rendre 1–1-es döntetlennel kezdte (ellenfelei sorrendben az Udinese, a Sampdoria és a Bari voltak).

Benítez úgy véli, ha Maicon nem is játszhat, visszatérhet a csapatba a sokáig sérült, ám a napokban már ígéretesen tréningező Davide Santon, aki éppen a Bologna ellen 3–0-ra megnyert áprilisi bajnokin lépett pályára legutóbb.

„A bajnokság első mérkőzése mindig nehéz, ráadásul idegenben kezdünk – folytatta a Liverpoolból érkező tréner. – Biztos vagyok benne, hogy játékosaim reagálni fognak az Atlético elleni kudarcra, ehhez azonban mentálisan erősnek kell lennünk, ezen múlik a siker, a taktika ezúttal csak másodlagos lesz.”

Mint arról beszámoltunk, Bolognában a klubot nyáron megvásárló Sergio Porcedda a napokban elbocsátotta a szerinte a csapat jövőjét illetően szkeptikus vezetőedzőt, Franco Colombát, és egyelőre csak ideiglenes helyettest nevezett ki a helyére. A végleges utód Alberto Malesani vagy Mario Beretta lehet, de a pletykákban Roberto Donadoni neve is felbukkant.

Az Inter elleni keretet – amelyben a nyáron igazolt Garics György is ott található – még az utánpótláscsapatot edző Paolo Magnani állította össze.

A Bologna legutóbb 2002 februárjában győzte le az Intert (2–1); az azóta lejátszott tizenkét tétmérkőzésükből tizenegyet a milánóiak nyertek meg, a Bolognának csupán egyetlen pont jutott (2–2, 2004).

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
15 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
20 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik