Genoa: újabb fogás, Rafinha is a genovai csapathoz igazol

2010.08.04. 17:29
null
Rafinha hátat fordít a Schalkénak (Fotó: Action Images)
A nyáron alapos kereterősítésbe kezdő Genoa labdarúgócsapata újabb fogást könyvelhet el: szerződtette a Schalke 04 csapatától Rafinhát.

A brazil légiós már kedden sem edzett együtt a Schalkéval. Rafinhát már 2009 nyarán is igyekezett megszerezni a Genoa, de akkor még nem járt sikerrel, most viszont igen – a Kicker értesülései szerint a gelsenkircheniek nyolcmillió, az olasz lapok szerint tizenkét millió eurót kapnak érte.

A még mindig csak 24 éves Rafinha 2005 óta szerepel Európában, 153 Bundesliga-mérkőzésen 7 gólt szerzett a Schalkéban.

„Most van orvosi vizsgálaton, órákon belül aláír, négyéves szerződés várja. Holnap már velünk edz" – nyilatkozta a Genoa elnöke, Enrico Preziosi a Sky Italiának.

A Genoa a legaktívabb olasz klub az átigazolási piacon, már a télen megegyezett Rudolf Gergely és a görög Panajotisz Tahcidisz átigazolásáról, majd megszerezte Luca Tonit, Eduardót, a portugál válogatott kapusát. Július végén három fiatal Milan-játékosnak (Zigoni, Oduamadi, Strasser) lettek társtulajdonosai a „griffek", majd újabb portugál válogatott, Miguel Veloso érkezett hozzájuk.

GENOA
Érkezett: Franco Zuculini (Hoffenheim, k., 700.000), Rudolf Gergely (Debrecen, i.), Luigi Scotto (Cosenza, kv.), Diego Angelo (Naval, 1.500.000), Luca Toni (Bayern München, i.), Eduardo (Sporting Braga, 4.500.000), Steve Pinau (Arles, kv.), Dejan Lazarevic (Genoa U20), Alessio Grea (Genoa U20), Mattia Ferraro (Genoa U20), Gianmarco Zigoni (Milan U20), Arturo Ymeri (Genoa U20), Matteo Chinellato (Genoa U20, kv.), Antonio Caracciolo (Pavia Berretti), Chico (Almería, 5.000.000), Miguel Veloso (Sporting, 14.000.000), Giorgio Parodi (Lecco, kv.), Matteo Paro (Piacenza, kv.), Andrea Ranocchia (Bari, kv.), Selim Ben Djemia (Padova, kv.), Anthony Vanden Borre (Portsmouth, kv.), Magnus Troest (Recreativo Huelva, kv.), Fabrizio Rondinara (Gubbio, kv.), Gabriele Mazzei (Sestrese, kv.), Leonardo Perez (Gubbio, kv.), Silvano Raggio Garibaldi (Sorrento, kv.), Loris Damonte (Alessandria, kv.), Simone Pacella (Montesilvano, kv.), Michele Tarallo (Pergocrema, kv.), Francesco Modesto (Bologna, kv.), Marcel Román (Penarol, kv.), Mariano Stendardo (Salernitana, kv.), Carlo Polli (Chiasso, kv.), Wilson (Sport, kv.), Mattia Destro (Inter, k.), Domenico Criscito (Juventus, 6.000.000, játékjogának második fele), Rafinha (Schalke 04, 8.000.000-12.000.000 között)
Távozott: Emanuel Ledesma (Crotone), Riccardo Meggiorini (Bologna), Nicolo Antonelli (Savona), Andrea Esposito (Bologna, k.), Louise Parfait (Crotone, k.), Matteo Amico (Giacomense, k.), Andrea Signorini (Benevento, kv.), Szokratisz Papasztathopulosz (Milan, 7.000.000), Giuseppe Greco (Grosseto), Alberto Zapater (Sporting, 6.500.000), Jacopo Sbravati (Giacomense, k.), Francesco Bolzoni (Siena, k.), Fernando Forestieri (Udinese), Umberto Eusepi (Varese), Sergio Floccari (Lazio, 8.500.000), Robert Gucher (Frosinone), Alberto Frison (Vicenza, kv.), Marco Amelia (Milan, k.), Stephan El Shaarawy (Padova, k.), Leonardo Terigi (Crotone, k.), Isaac Cofie (Torino, k.), David Suazo (Inter, kv.), Danijel Alekszics (Crotone, kv.), Nicholas Costantini (Lucchese), Matteo Chinellato (Reggiana, k.), Arturo Ymeri (Savona, k.), Magnus Troest (Atalanta, k.), Mattia Ferraro (Alma Fano, k.), Alessio Grea (Ravenna, k.), Dejan Lazarevic (Torino, k.), Nicolo Antonelli (Savona)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
11 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41