Serie A: Nem is volt kidolgozott helyzete a Romának - Garics

2010.09.20. 11:41
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 3. fordulójában a Garics Györgyöt végig a soraiban tudó Bologna 2–2-es döntetlent játszott az AS Roma vendégeként. A magyar születésű, de osztrák válogatott védő a Nemzeti Sportnak elmondta: a két kapott gól ellenére kimondottan jól védekeztek.

„Igazából nem is volt kidolgozott helyzete a Romának, sőt az első gólja szerintem nem szabályos körülmények között született meg – fejtegette a találkozót végigjátszó jobbhátvéd. – A két kapott gól ellenére kimondottan jól védekeztünk. Totti? Nem az én feladatom volt az őrzése, nekem Borriellóra kellett figyelnem, s bár gólt szerzett, akkor éppen nem az én oldalamon volt. Tudom, hogy újabban feszültség van a fővárosiaknál, de ez legyen az ő gondjuk, mi arra törekszünk, hogy az Udinese, majd a Catania ellen végre megszerezzük idénybeli első és második bajnoki győzelmünket."

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46