„A Milan elleni sikerrel új Juve született”

2010.10.31. 11:13
null
Felipe Melo (4) véleménye szerint bebizonyították, hogy nagyszerű csapatuk van (Fotó: Action Images)
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, az olasz labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Juventus 2–1-re megverte idegenben az AC Milant. A vendégek természetesen elégedetten nyilatkoztak a győzelem után, amelyen rekordot döntött a korszakos csapatkapitány, Alessandro Del Piero, míg a hazaiakat irányító Massimiliano Allegri véleménye szerint az eredmény nem tükrözi a pályán látottakat, nem érdemeltek vereséget.

 

„Egészen különleges hangulata van ezeknek a mérkőzéseknek, itt tényleg minden megtörténhet – kezdte nyilatkozatát Del Piero. – Elég régóta nem nyertünk itt.”

A torinói együttes csapatkapitánya tegnapi találatával 179-re növelte a Juventusban szerzett élvonalbeli találatai számát, amellyel klubrekordot állított fel, maga mögött hagyva immár végérvényesen Giampiero Bonipertit (178).

„Minden rekord megdőlt? Nos, akkor folytatni kell, és új célokat kitűzni magad elé. Jó formában vagyok, és játszani szeretnék még, majd meglátjuk, mi hogy alakul a következő hónapokban” – tette hozzá a szezon végén lejáró szerződésű 35 éves játékos.

Del Piero a mérkőzés előtti nyilatkozatában arról beszélt, hogy ez lehet az utolsó San Siróbeli összecsapása, de a találkozó után megnyugtatta csapata szurkolóit, hogy csak viccelt.

„Minden alkalommal, amikor a szurkolók arra kérnek, hogy oroszlánokként küzdjünk a pályán, mi még erősebbek akarunk lenni. Senki sem hitt a Juventusban, de bizonyítottuk, hogy nagyszerű csapatunk van. Ez a győzelem új erőt adhat a csapatnak – tette hozzá ezt már Felipe Melo. – Úgy gondolom, új Juventus született. Rengeteg kell még dolgoznunk, de visszatértünk a jó útra, és folytathatjuk jó szereplésünk.”

A „zebrák” edzője, Luigi Delneri is érthetően elégedetten nyilatkozott csapata sikerét követően, amelynek ráadásul Giorgio Chiellinit, Paolo De Cegliét és Jorge Martínezt is nélkülöznie kellett.

„A gárda keményen dolgozott, és ennek a pályán meg is lett az eredménye. Természetesen elégedett vagyok teljesítményünkkel, és ahogy mindig, a Juventus szereplése nem egy játékostól függ, hanem a csapat teljesítményétől. Időnként szenvedtünk, de keményen megharcoltunk minden labdáért, és épp erre a mentalitásra van szükségünk ebben a szezonban.”

A hazaiak mestere, Massimiliano Allegri véleménye szerint nem érdemeltek vereséget, de nem csügged, mert úgy véli, hogy a szezon végén is harcban lesznek a bajnoki címért.

„A Milan nem érdemelt vereséget, és a szezon végén a scudettóért fogunk küzdeni. Úgy gondolom, hogy jó játékot játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, míg a Juventusnak csak néhány távoli lehetősége volt, amikor könnyedén eladtuk a labdát – mondta Allegri. – Számos lehetőségünk volt egyenlíteni, a végeredmény nem tükrözi a pályán látottakat, de hát ilyen a futball.”

 AZ ÁLLÁS
1. Lazio 8 6 1 1 12–6 +6  19
2. Internazionale 9 5 3 1 11–4 +7  18
3. Milan 9 5 2 2 14–8 +6  17
4. Juventus 9 4 3 2 18–10 +8  15
5. Chievo 8 4 1 3 11–9 +2  13
6. Napoli 8 3 3 2 14–11 +3  12
7. Roma 9 3 3 3 9–12 –3  12
8. Palermo 8 3 2 3 15–12 +3  11
9. Sampdoria 8 2 5 1 10–8 +2  11
10. Genoa 9 3 2 4 8–10 –2  11
11. Lecce 9 3 2 4 7–15 –8  11
12. Udinese 8 3 1 4 6–10 –4  10
13. Catania 8 2 3 3 8–8 0 9
14. Brescia 8 3 5 8–11 –3  9
15. Fiorentina 8 2 2 4 9–10 –1  8
16. Bologna 8 1 5 2 8–12 –4  8
17. Cesena 8 2 2 4 6–10 –4  8
18. Bari 8 2 2 4 7–13 –6  8
19. Cagliari 8 1 4 3 8–8 0 7
20. Parma 8 1 4 3 6–8 –2  7

 

Legfrissebb hírek

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
4 perce

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
12 perce

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
24 perce

Jégkorong-vb: a finnek őrzik hibátlan mérlegüket, kiütötték az USA-t

Jégkorong
48 perce

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-keret-hirdetés

Foci vb 2026
1 órája

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
1 órája

Díjátadót és közgyűlést tartott a paralimpiai bizottság

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik